Infostart.hu
eur:
362.03
usd:
316.2
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Az elsőrendű vádlott M. Richárd (balról) az ellene és két fő ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt, a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper előkészítő tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2019. január 25-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Életveszélyes az állapota, ezért kiengedték a börtönből a Dózsa György úti gázolót

Megszüntette a bíróság M. Richárd letartóztatását, és Budapest, valamint Pest megye területére bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája egy orvos szakértői vélemény alapján döntött az enyhébb kényszerintézkedésről - írja a 24.hu. A szakértői vélemény szerint M. Richárd a szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved. Ezen kórállapot megoldása nyitott szívműtét keretében az aorta billentyű cseréje, műbillentyű beültetése.

M. Richárd jelenleg nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, de a betegségének progressziója az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat, és ezzel együtt potenciálisan az életét közvetlenül veszélyeztető, akár halálos kimenetelű szívritmuszavarok is jelentkezhetnek - áll a szakértői véleményben.

Ha a következő hónapokban nem műtik meg, maradandó szívizom-károsodást fog szenvedni, illetve lehetséges közvetlen életveszélyes állapot kialakulása is.

A beavatkozás után két-három hónap a rehabilitáció, aztán a bírósági eljárás folytatásának akadálya várhatóan nem lesz.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának főigazgató főorvosa arról tájékoztatta a bíróságot, hogy a tervezett műtét a Városmajori Szív és Érsebészeti Klinikán kihelyezéssel oldható meg a részükről, a műtétet követő rehabilitáció a büntetés-végrehajtás keretein belül nem biztosítható. A bíróság ezért felülvizsgálta az M. Richárddal szemben alkalmazott kényszerintézkedést, és egészségi állapotára tekintettel letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A Dózsa György úti baleset 2017 májusában történt: M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodó autó a becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két ember vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×