Infostart.hu
eur:
377.75
usd:
324
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én. A két karambolozó autó egyike a buszmegállóba csapódott, egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Fordulat a Dózsa György úti halálos baleset tárgyalásán

M. Richárd súlyos személyiségzavarban szenved, de az igazságügyi pszichológus szakértő kizárta, hogy elmebeteg lenne.

Magát filmezte a mobiltelefonjával M. Richárd a Dózsa György úti halálos baleset okozásakor - erről számolt be az M1 aktuális csatorna csütörtökön.

A hirado.hu-n közzétett tudósítás szerint új bizonyítékot mutatott be az ügy tárgyalásán az ügyész: egy még nem publikált videofelvételt vitt magával, amelyet a bíróság a tárgyaláson levetített.

A felvételen az látszik, hogy M. Richárd vádlott a mobiltelefonjával magát filmezi a baleset előtti másodpercekben, miközben luxusautójával óránkénti 140 kilométeres sebességgel száguld. A 10 perces felvétel 25. másodpercében történik az ütközés, az azt következő részt a bíró kegyeleti okokból már nem játszotta le.

A videó az Infostart korábbi cikkében megnézhető.

Szabó Eszter sértetti jogi képviselő a tárgyaláson azt mondta:

a vádlott teljes nyugodtsággal, borzasztó nagy sebességgel vezette a gépjárművét, mindvégig lényegében nyugodt magatartást tanúsított, és arra koncentrált, hogy a "szelfin jó megjelenést nyújtson".

A bíró felolvasta a vádlott pszichológiai vizsgálatáról készült szakértői jelentés főbb megállapításait is. Ezekből kiderül, hogy M. Richárd súlyos személyiségzavarban szenved.

Az igazságügyi pszichológus szakértő kizárta, hogy M. Richárd elmebeteg lenne. Emlékeztetett ugyanakkor arra a szakértő, hogy közlekedési büntetőpontjai miatt a férfinak korábban utánképzésre kellett mennie, ez azonban nem hozott eredményt - olvasható a hirado.hu-n.

Az igazságügyi pszichológus szerint indulatvezérelt, egoista, öntörvényű, személyiségéből fakadóan alkalmatlan a vezetésre, de nem elmebeteg.
MTI/Kovács Tamás
Az igazságügyi pszichológus szerint indulatvezérelt, egoista, öntörvényű, személyiségéből fakadóan alkalmatlan a vezetésre, de nem elmebeteg. MTI/Kovács Tamás

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú, Mercedes típusú gépkocsival óránkénti 135-140 kilométeres sebességgel haladt a budapesti Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Utóbbi autó egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője - a per harmadrendű vádlottja - pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyben három ember ellen indult büntetőper halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt.

A szakértő szerint alkalmatlan a vezetésre

A bíróság a csütörtöki tárgyaláson meghallgatta az igazságügyi pszichológus szakértőt, aki több tesztet is végzett M. Richárddal. A szakértő a férfi vezetési képességeit vizsgálta és hat személyiségtesztet is készített, melyekből egyértelműen kiderült, hogy a férfi nem elmebeteg.

Szocializációja során kialakult személyiségszerkezete viszont alkalmatlanná tette a vezetésre, és a baleset napján is alkalmatlan volt arra - írja az Index.

A férfi

személyisége „impulzív, indulatvezérelt, egoista, öntörvényű, laza szabálytartása és magas rizikóvállalása miatt pedig a büntetéseknek nincs visszatartó erejük”.

M. Richárdnak egyébként a baleset idején nem volt jogosítványa, továbbá ugyanebben az eljárásban tárgyalják azt az ügyét is, amiben társával egy biciklist vertek meg, mert az rácsapott a BMW-jükre.

A Dózsa György úti balesetről és M. Richárdról korábbi cikkeinket ITT találja.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött Dnyipro-híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×