Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
316.45
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Nagy István agrárminiszter hivatalos Facebook-oldala

Levágják az árhullámot Mosonmagyaróvárnál - harmadfokú a készültség

A legfőbb cél, hogy az érkező árhullámot a töltések között tartsák a vízügyesek Győr-Moson-Sopron vármegyében – mondta az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivő-helyettese. Szegi Attila arról is beszélt, hogy az árvízi víztározók segítségével néhány deciméterrel alacsonyabb tetőző vízszintet lehet elérni ahhoz képest, mint ahol természetes körülmények között lenne.

Mosonmagyaróvárnál, a Malom-ági Lajtánál hétfő óta harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Győr-Moson-Sopron vármegyei város környékén az elmúlt öt nap során több mint száz milliméternyi csapadék esett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivő-helyettese az InfoRádióban elmondta: az elmúlt napokban főként a Bécsi-medencére és az ottani vízgyűjtő területekre hullott jelentős mennyiségű csapadék, így nagy árhullám érkezik Magyarország felé a Lajtán. A kialakult helyzet miatt az ország más területein működő vízügyi hatóságoktól szakembereket vezényeltek át Győr-Moson-Sopron vármegyébe, és jelenleg is zajlanak az árvízvédelmi munkálatok, illetve az árhullámra való felkészülés, amelybe a Magyar Honvédség is bekapcsolódott kézi erővel.

A legfőbb cél, hogy az érkező árhullámot a töltések között tartsák.

A Lajta nagyon jelentős folyó a térségben, ugyanis Mosonmagyaróvár és környékének a vízellátását biztosítja. Jelenleg azonban óriási víztömeget hoz magával a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt, és Szegi Attila szerint ilyen esetben arra kell figyelniük a vízügyeseknek, hogy minél kevesebb kárt okozzon a Duna mellékfolyója.

A Malom-ági Lajta Mosonmagyaróvárnál, a régi medernél ágazik ki, és mintegy száz évvel ezelőtt alakítottak ki egy másik medret, amely mentesíti a nagy vizektől a várost. Az OVF szóvivő-helyettese hozzátette: a Malom-ági Lajtába nem folyik be a víz, mert a zsilip zárva van, így a városba sem juthat be a víz. Jelenleg azon dolgoznak a vízügyesek, hogy a főmederben biztonságosan levezessék a vizet.

Ha az említett zsilip nem lenne lezárva, akkor Mosonmagyaróvár nagy veszélyben lenne árhullám idején, mert a gravitáció miatt a belváros felé hömpölyögne a víz.

A Lajta menti állami védvonalak magassághiányos helyein már elkészültek a tervezett homokzsákos nyúlgátak. Szegi Attila tájékoztatása szerint a töltések magasságát mindig a várható tetőző vízszinthez képest egy méterrel magasabban állítják be, így történt ez most is Mosonmagyaróváron és környékén. Erre elővigyázatossági okokból van szükség, mert bármikor eshet nagyobb mennyiségű csapadék, ami tovább emelheti a vízszintet.

Az OVF szóvivő-helyettese kiemelte: korábban a határon túli, ausztriai Lajta-szakaszokon sem túl gyakran volt olyan magasan a víz, mint most, és a folyó több helyen is kilépett a medréből az elmúlt napokban. Mint fogalmazott, az árhullám már megérkezett Magyarország területére, az áradás üteme viszont most lelassult.

Szegi Attila tájékoztatása szerint adott esetben hamarosan Hegyeshalom fölött, a Lajta határ közeli szakaszán akár megnyithatnak egy védművet is.

Az árvízi víztározók segítségével el lehet érni, hogy a Lajta alsóbb szakaszán – így például Mosonmagyaróvárnál is – néhány deciméterrel alacsonyabb legyen a tetőző vízszint ahhoz képest, mint ahol természetes körülmények között lenne.

A vízügy elvégezte a szükséges előkészületeket, így a víztározó gyakorlatilag bármikor megnyitható. Ennek időpontja az árhullámtól függ. „Az a cél, hogy az árhullám csúcsát, a tetőző vízhozamot levágjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megnyitjuk a víztározót, kiengedjük az érkező, várhatóan 100 köbméter/szekundumos vízhozamnak egy részét a tározóba. Ezzel az alsóbb szakaszokra kevesebb víz fog érkezni, így pedig a vízszintek is alacsonyabban maradnak” – magyarázta Szegi Attila.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×