Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.09
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszél a Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászművész éremsorozatából rendezett Madách 200 - Jelenetek a Tragédiából című kamarakiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. október 4-én.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Vidnyánszky Attila: megpróbáltak távozásra bírni

Bizonytalannak látja a helyzetét Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki nem tudja, hogy kitöltheti- e a 2028 nyaráig szóló igazgatói megbizatását. Állítása szerint összesen 450 millió forinttal kevesebb forrással gazdálkodhat idén a teátrum a korábban megítélt költségvetéséhez képest.

„Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, hogy az az utolsó napom” – mondta az Origónak adott interjúban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Elmondása szerint a második etapja is véget ért a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium átfogó vizsgálatának az intézményben, de visszajelzést még nem kapott. Sem Tarr Zoltán miniszterrel, sem Nagy Ervin államtitkárral nem beszélt személyesen, pedig kereste őket többször is.

A vezérigazgató azt mondta, hogy a Nemzeti Színháznak, mint stratégiai intézménynek járó 350 millió forintot nem utalta még el a fenntartó minisztérium és Vidnyánszky Attila szerint hasonló helyzetben van a többi stratégiai intézmény is. „A Nemzeti Kulturális Alaptól megítélt plusz 100 millió forint támogatást is visszatartották, így összesen 450 millióval van kevesebb forrásunk – panaszolta az igazgató. Emiatt kénytelen voltak a repertoáron és a bemutatókon is változtatni.

Vidnyánszky Attila arra a kérdésre, hogy kitöltheti-e a 2028 nyaráig szóló mandátumát nem tudott pontos választ adni, de bizonytalan helyzetét megerősítette.

„Alföldi Robert három évig volt igazgatója a Nemzetinek úgy, hogy a Fidesz-KDNP 2010 óta vezette már az országot. Én természetesnek venném azt, hogy végigcsinálhatom a megmaradt éveket” – hangsúlyozta.

Állítása szerint volt már kísérlete a fenntartónak arra, hogy közös megegyezéssel leváltsák az elbocsátási összegért cserébe, de azt nem fogadta el.

Vidnyánszky Attila a nézőszámra vonatkozó kritikákat cáfolta, elmondása szerint az előadások többsége telt házas, amit már fényképekkel is rögzítenek. Úgy értékelt, hogy világszínvonalú modellt működtetnek a befogadással, a táj előadásokkal, a nemzetközi projektekkel, a diákokkal való kapcsolattal.

„Fél éve keresik a fogást rajtam. Én tudom, hogy tisztességesen dolgoztunk. Tudom, hogy egy forintot nem raktunk se jobbra, se balra. Mindent belepakoltunk. Én tudom, hogy mit hoztunk létre az elmúlt 16 évben” – jelentette ki a Nemzeti Színház igazgatója.

Pozitívumként értékelte, hogy a kormány megtartotta a Déryné és a Lázár Ervin programot. „Félmilliónál több gyereket érintenek a programok. A 2010-es évek elején a gyerekeinknek majd 60 százaléka úgy fejezte be az általános iskolát, hogy nem volt színházban, nem találkozott komoly zenével, népzenével, ezt sikerült megváltoztatni” – jegyezte meg a Kossuth-díjas direktor.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×