Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Látogatási tilalomról szóló tájékoztató a budapesti Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának bejáratában 2019. január 15-én. Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kemenesi Gábor: az idei influenzaoltás kiemelkedően jól véd a vírus ellen

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa szerint még a váradós nőknek is érdemes beadatni az influenza elleni oltást. A családi összejöveteleken maszkviseléssel védekezhetünk, de ha betegnek érezzük magunkat, semmiképp ne menjünk mások közelébe.

"Korábban érkezett az idei náthaszezon, de főként az influenza, ez már várható volt a külföldi adatok alapján" – állapította meg Kemenesi Gábor víruskutató.

Szerinte a bolygó déli féltekén is egy korábban induló, hamarabb felfutó influenzaszezonra lehetett készülni. A mostani negyvenkilencedik, ötvenedik hét környékén látható számok általában február elején, január végén szoktak jellemzőek lenni.

A járvány hamarabbi kezdete nem feltétlenül jelentheti azt, hogy hamarabb véget is ér, hiszen az esetszámot, a járványgörbét, a lefolyást számos tényező befolyásolhatja. Kemenesi Gábor szerint korábban az influenza a lezárások miatt nem tudott terjedni. Az egyéb légúti- vagy cseppfertőzéssel terjedő vírusoknál valószínűsíthetően ez szintén szerepet játszott.

A víruskutató szerint mivel már két éve nem találkoztunk a vírussal, most nagyobb "játszótere" van, masszívabban tud visszatérni és több embert tud elérni. A családi ünnepeknél a most terjedő három főbb légúti vírus miatt is jobban kell figyelni egymásra. Kiemelte:

az influenzaoltás nagyon fontos alappillére a védekezésnek.

A háziorvosok szerint 1,5-2 hét szükséges az immunitást kialakulásához, ezért érdemes minél előbb védetté tenni magunkat, ezáltal védeni tudjuk a családtagjainkat is. Az ünnepek alatt nyilvánvalóan nehéz kivitelezni a maszkviselést, a távolságtartást, de adaptív hozzáállással lehet védekezni. A karácsonyi vacsoránál sem elvárható a maszkviselés, de ha nagymama, kisgyermek, vagy csecsemő van a családban, akkor érdemes beoltatni magunkat, az RSV-vírus miatt maszkot hordani.

Az influenzaoltásokkal kapcsolatban elmondta: a világon influenzafigyelő jósolják évről évre, hogy a cirkuláló törzsek közül melyek lesznek a dominánsak. Az idei oltást jól eltalálták, ezért "abszolút jól tud működni". A víruskutató szerint az influenza elleni egyik fő védekezés az oltás beadása még a várandós nők esetében is.

"Több évtizedes tapasztalat van arról, hogy mennyivel jobban járnak a várandós nők, ha beoltatják magukat"

– mondta. A várandós nők biológiai okok miatt egyébként is jobban kitettek a légúti fertőzéseknek, és a vírus veszélyesebb hatással van rájuk.

A Covidnál megtanultuk: gyorsteszttel tudjuk azonosítani a fertőzést. Ugyanezen az elven működnek az influenza gyorstesztek, amik a gyógyszertárakban kaphatók. Kemenesi Gábor azt tanácsolta, hogy ha bárki betegnek érzi magát, az ne menjen a család közelébe, a tömegbe, különösen most, hogy egyszerre három vírus terjed.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×