Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.62
bux:
145887.25
2026. november 3. kedd Győző
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett demonstráció résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én. A demonstrációt megelőzően, március 16-án határozatlan idejű pedagógussztrájk kezdődött.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

PSZ az országos tiltakozásról: beérett a hosszú évek óta zajló munka

Szerdán, az oktatás világnapján országos sztrájkot, élőláncos demonstrációt, flashmobot, hídfoglalást és koncerttel egybekötött tüntetést tartanak. Bár a PSZ korábban jelezte, hogy az országos munkabeszüntetés megszervezésére kevésnek tartják az időt, Gosztonyi Gábor alelnök azt mondta, részt vesznek a mai tiltakozásban.

A PSZ alelnöke október 5-ét illetően először is megjegyezte, hogy tőlünk keletre, Romániában az oktatás világnapja már évek óta ünnepnap, tanítási szünet, hogy a pedagógusok méltón megünnepelhessék magukat.

Kiemelte: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy évvel ezelőtt hozta létre a sztrájkbizottságot, aminek idén szeptember elején volt egy döntése, miszerint meghirdették a gördülő sztrájkot, valamint a szerdán, illetve már kedden elkezdődött eseménysorozatot, ez pedig az ombudsmani regionális hivatalok előtti flashmobok, tiltakozások és beadványok átadása. Miután sztrájkbizottsági akcióról van szó, ezt a PSZ és a PDSZ közösen viszi, erősítette meg Gosztonyi Gábor emlékeztetve, hogy a gördülő sztrájk alatt azt kell érteni, hogy mindenki előtt nyitva van a lehetőség, tehát aki nagyon szűk keretek között, öt munkanappal ezelőtt jelezte a szándékát, az ma nyugodtan sztrájkolhat.

Az alelnök úgy véli, a PSZ hosszú-hosszú évek óta zajló munkája beérett, hiszen – mint fogalmazott – ezen a napon az ember tényleg csak kapkodja a fejét, hogy hol milyen rendezvények lesznek. „Azt gondolom,

kezd fölébredni nemcsak az oktatásban dolgozók társadalma, hanem a teljes magyar társadalom”

– emelte ki Gosztonyi Gábor. Hozzátette: bár polgári engedetlenséget nem szervezhetnek a szakszervezetek, úgy gondolják ezekért a kormányt terhel minden felelősség, hiszen ők kényszerítik bele azokat a kollégákat, akik egyébként nem tudják láthatóan kifejezni az elégedetlenségüket. A megtorlásokat teljesen aránytalannak tartják, amit kikérnek maguknak.

A PSZ alelnöke visszatérve a szerdai napra, megismételte: élőláncok és flashmobok is lesznek, nemcsak a fővárosban, hanem más nagyvárosokban is, köztük Veszprémben, Miskolcon, Pécsett és Győrött is. Emlékeztetett arra is, hogy a diákok is támogatják a pedagógusok ügyét, ezért hídfoglalást jelentettek be, a napot pedig „megkoronázva”, vagy az i-re föltéve a pontot, a Kossuth téren tiltakozó koncert lesz. Gosztonyi Gábor szerint nagyon sajnálatos, hogy Magyarországon az oktatás világnapját így kell „ünnepelni”, és nem úgy, hogy minden rendben van.

Mint ismert, a PDSZ már jelezte, hogy október 14-re újabb sztrájkot szerveznek, a PSZ pedig november 26-ra tiltakozó demonstrációt. Miután közös sztrájkbizottságban vannak, a hangsúlyok, követelések mindkét szakszervezetnél teljesen azonosak, amik egy év alatt lényegében nem változtak.

Gosztonyi Gábor azt is közölte, hogy a PSZ november 22-re, a magyar közoktatás napjára úgynevezett demokrácia órákat is hirdet; ki fognak dolgozni az alsó, felső és középiskolások számára egy konkrét óravázlatot, amit meg lehet majd tartani egy-két órában. „Innentől kezdve kulturáltan, demokráciára neveléssel meg lehet beszélni azokat a problémákat, amiket egyébként a diákok is, főként a középiskolások most már egyre jobban a saját bőrükön éreznek” – fogalmazott a PSZ alelnöke.

Rendre elhangzik a kormányzat részéről, hogy a pedagógus szakszervezetek mögött hát úgymond az ellenzéki pártok állnak. Az érdekképviseleti vezető ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nyilván ezzel ők folyamatosan hadilábon állnak, de a kormányzat „egybites” kommunikációja erre képes.

„Aki nem ért velük egyet, az ellenzék, Soros, vagy Brüsszel, ez a szentháromság van.”

Hangsúlyozta, nem az ellenzékkel szolidárisak, hanem a magyar oktatás helyzetével, a magyar oktatásban dolgozókkal, és ezen keresztül a teljes magyar teljes társadalommal. Szégyennek tartja, ami 12 éve a közoktatásban folyik, hogy egy diplomás pályakezdő fiatal életpálya szerinti besorolása alacsonyabb, mint a mindenkori minimálbér.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST Group a Portfolio megkeresésére határozottan cáfolta, hogy valamennyi érdekeltségét el akarná adni. A cég szerint nem a portfólió aktív értékesítése a cél, csupán a beérkező ajánlatokat vizsgálják meg egyenként - a cég válasza egy az egyben olvasható alább. Megkeresésünk apropóját a Hungary in Exile napokban közzétett értesülése adta, amely szerint a csoport mintegy egymilliárd euró értékű vagyontól válna meg, többek között a Budapest Marriott Hoteltől, a Botaniq-ingatlanoktól, a Dorothea Hoteltől, a Gellért Szállótól és a New York-palotától. A lap tudni véli, hogy a cél a vagyon készpénzzé tétele és külföldre juttatása, mielőtt a hatóságok zár alá vennék. Az írás szerint Jellinek Dániel Indotekje is eladná külföldi szállodáit és spanyol lakásait, a cég azonban ezt nem kívánta kommentálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×