Infostart.hu
eur:
392.01
usd:
343.64
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta
Varga Mihály pénzügyminiszter az expozéját tartja a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 22-én. Varga Mihály elmondta, hogy a 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak. Mögötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j2).
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Elfogadta az Országgyűlés az EU által kért törvények egy részét

Egy sor törvényt fogadtak el az Európai Bizottsággal való egyeztetést követően a magyar parlamentben.

Az Európai Bizottsággal való megegyezés és az európai uniós források lehívása érdekében módosította a parlament kedden a büntetőeljárási törvényt, döntött az Integritás Hatóság létrehozásáról és változtatott a jogalkotási törvényen, valamint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok szabályozásán is.

Elfogadták, majd küldték is az Alkotmánybírósághoz

A kormány kezdeményezésére normakontrollt kér az Országgyűlés a büntetőeljárási törvény hétfőn elfogadott módosításáról.

A képviselők 133 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el az alkotmánybírósági beadványt. Azt kérik: az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, megfelel-e az alaptörvénynek, hogy az ügyészségen kívül más személynek is lehet joga a vádkikényszerítésre, azaz, hogy ez összhangban van-e az alaptörvényben rögzített ügyészségi vádmonopólium elvével.

Integritás Hatóság áll fel

Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében.

Az új intézmény felállításáról 150 igen szavazattal, 12 ellenvoks és 19 tartózkodás mellett döntött a parlament.

A hatóságnál bárki tehet panaszt, de az intézmény hivatalból is indíthat eljárást olyan esetekben, amikor azt látja, hogy az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket a korrupció visszaszorítása érdekében.

Ugyancsak létrejön az úgynevezett korrupcióellenes munkacsoport a hatóság mellett.

A jogszabályhoz tartozó törvénymódosítás létrehozza a Miniszterelnökségen belül a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot, a területfejlesztési miniszter alá tartozó korrupcióellenes szervezeti egységet.

Alapítványok új szabályok szerint

Nevesítette a közbeszerzésre kötelezettek között a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat az Országgyűlés, amely az alapítványok összeférhetetlenségi szabályain is változtatott, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt jelölte ki, hogy segítse az Európai Csalásellenes Hivatalt (OLAF) a magyarországi helyszíni ellenőrzések során.

A parlament 151 igen, 12 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett fogadta el az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint az Európai Csalásellenes Hivatal ellenőrzéseit érintő törvények módosítását.

Az előterjesztést szintén az európai uniós források lehívása, az Európai Bizottsággal történő megegyezés érdekében nyújtotta be Varga Judit igazságügyi miniszter, eredeti címe így szólt: az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egyes törvények módosításáról.

90 százalék egyeztetéssel!

Módosította az Országgyűlés a jogalkotási törvényt, miután a kormány az Európai Bizottsággal történő megegyezés érdekében vállalta, hogy az által kezdeményezett és kihirdetett jogszabályok 90 százalékát társadalmi egyeztetés után fogadják el.

A parlament 152 igen, 12 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett fogadta el a megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló jogszabály módosítását.

Nem változtattak azon, hogy nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani

  • a fizetési kötelezettségekről,
  • az állami támogatásokról,
  • a költségvetésről,
  • a költségvetés végrehajtásáról,
  • az európai uniós, illetve nemzetközi forrásokból nyújtott támogatásokról,
  • a nemzetközi szerződés kihirdetéséről, valamint
  • a szervezet és intézmény alapításáról

szóló jogszabályok tervezeteit.

Akkor sem bocsátandó egyeztetésre egy tervezet, ha annak társadalmi egyeztetése Magyarország különösen fontos honvédelmi, nemzetbiztonsági, pénzügyi, külügyi, természetvédelmi, környezetvédelmi vagy örökségvédelmi érdekeinek védelmét veszélyeztetné. Ezekre az esetekre kizárólag indokolt esetben lehet hivatkozni.

A tervezetek véleményezési határideje nem lehet kevesebb nyolc napnál.

A határozatok elfogadására amiatt volt szükség, hogy elháruljanak az adminisztratív és jogi akadályok az elől, hogy a kormány hozzájusson az uniós forrásokhoz, a felzárkóztatási pénzekhez és a helyreállítási alap támogatásához.

Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×