Infostart.hu
eur:
366.94
usd:
316.54
bux:
148505.98
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Új fejlemény az OLAF jelzése alapján indított büntetőügyben

A Debreceni Járási Ügyészség két uniós és hazai támogatásokkal visszaélő alapítvány képviselőjével szemben emelt vádat.

Az ügyészség az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) jelzése alapján a vádiratban azt írja, a két alapítvány képviselője megszegte a támogatási pénzekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségét, amivel bűncselekményt követtek el.

Az egyik – előbb kismarjai, majd budapesti székhelyű – alapítványt 2016 februárjában hozták létre, a vagyon kezelésével megbízott kurátora a fiatalabb elkövető volt. A másikat 2016 márciusában alapították budapesti székhellyel, képviselője és kurátora az idősebb vádlott volt – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleményében.

Egy uniós támogatási program keretében 2017 márciusában pályázatot írtak ki, amire az alapítványok képviseletében mindkét elkövető támogatási kérelmet nyújtott be. Az illetékes minisztérium mindkét kérelmezőnek megítélte az egyenként 450 millió forint, nagy részben uniós, részben hazai forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást.

A támogatási szerződésben a fiatalabb elkövető az alapítvány nevében vállalta, hogy különböző régiókban, összesen 469 településen különböző szabadidős programokat szervez, összesen 22 000 lakosnak. A másik alapítvány képviselője arra vállalt kötelezettséget, hogy 372 településen szervez szabadidős sportprogramokat.

Az illetékes minisztérium 2018-ban mindkét szervezetnek kiutalta a támogatási összeg felét, egyenként 225 millió forintot. A kurátorok a támogatás egy részét felvették, majd többször is elszámolási és kifizetési kérelmet nyújtottak be, melyeket

a támogató szerv mindkét alapítvány esetében elutasított, mert a felhasználásról szóló kérelmek nem feleltek meg a szerződésnek és a jogszabályoknak.

A támogató közben mindkét szervezettel szemben szabálytalansági eljárást indított, melyekben megállapították a szerződésszegést, és elálltak a támogatási szerződéstől. Emiatt a programokat már nem kellett megvalósítaniuk, de az alapítványok képviselőit a már kiutalt támogatási összegek visszafizetésére kötelezték.

A nyomozás kiderítette, hogy a két alapítvány képviselője nem tett eleget a pályázati kiírásban foglalt elszámolási kötelezettségének és a folyósított támogatás jogszerű felhasználását sem igazolták.

A Debreceni Járási Ügyészség az elkövetőkkel szemben költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádiratban indítványozták, hogy a bíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a két nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki, továbbá tiltsa el őket attól, hogy civil szervezetnek tisztségviselői legyenek.

Címlapról ajánljuk
Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Közel 760 ezer diák tért ma vissza az iskolapadokba Szlovákiában a két hónapos nyári szünet után, köztük több mint 57 ezer elsőssel. A 2026/2027-es tanévkezdés azonban az átfogó oktatási reformon túl komoly aggodalmakat és társadalmi feszültséget is hoz, különösen a szlovákiai magyar közösség számára.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
A győzelem kapujában „Németország legveszélyesebb embere” – 1945 óta nem látott szélsőjobboldali áttörés jöhet

A győzelem kapujában „Németország legveszélyesebb embere” – 1945 óta nem látott szélsőjobboldali áttörés jöhet

Vasárnap tartományi választásokat tartanak a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban, ahol a közvélemény-kutatások szerint egy szélsőjobboldali párt a második világháború óta először szerezheti meg az abszolút többséget egy német tartományban. Az AfD sikerét a keletnémet nosztalgiára, a bevándorlásellenességre és a Nyugattal szembeni neheztelésre építi, miközben listavezetőjét, a mindössze 35 éves Ulrich Siegmundot a Der Spiegel „Németország legveszélyesebb emberének” nevezte. Az AfD győzelme esetén is kérdéses a kormányalakítás, mivel egyetlen másik párt sem hajlandó koalícióra lépni vele – abszolút többség híján akár patthelyzet is kialakulhat. Szász-Anhalt ráadásul csak a kezdet: szeptemberben újabb keletnémet tartományi választások következnek, amelyek komoly próbatétel elé állítják Friedrich Merz kancellárt és kormányát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×