Infostart.hu
eur:
376.17
usd:
318.98
bux:
127021.89
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pexels.com

Súlyos döntés vár májusban minden társasházra

Drasztikusan emelkedhet a közös kötlség,

Egyetlen közgyűlést sem tartottak meg a járvány miatt az elmúlt három évben a társasházak 10 százalékában egy friss felmérés szerint, de az idén már nincs engedmény, május végéig mindenkinek mindent pótolnia kell.

Bajban vannak viszont a felújítást tervező közösségek, az építőipari vállalkozások ugyanis már legfeljebb 30 napig tartják áraikat, a beruházási költségvetést ezért jelentős mozgásteret adó tartalékokkal kell megtervezni – összegezte a pandémia és az áremelkedések együttes következményeit Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke a VG-nek.

Azért is fontos a közgyűlések megtartása, mert az utóbbi években, a 2020 tavaszától több hullámban fellobbant járvány miatt egyes lakóközösségek már három éve nem gyűltek össze. Ennek következtében elmaradt a korábbi évek lezárása, a beszámolók elfogadása, illetve a közös terek világítása és fűtése nem drágult, de minden más igen, a szolgáltatások és anyagbeszerzések ára összességében mintegy 10-15 százalékos pluszkiadást jelent már.

Az idei közös költség emelése tehát elkerülhetetlennek látszik, különösen ott, ahol évek óta nem emeltek árat a rezsicsökkentés és az elmaradt közgyűlések miatt.

Az idei társasházi közgyűléseken a korábbiaknál jóval rugalmasabban kell dönteni a tervezett beruházásokról, a gyorsan és folyamatosan változó építőipari árak miatt – mondta a TTOE elnöke. Életszerű megoldás a tervezett költségvetésbe 30 százalékos tartalékot beépíteni, hogy a közös képviselő és a vele együttműködő számvizsgáló bizottság újabb és újabb társasházi közgyűlések összehívása nélkül, önállóan képes legyen dönteni. A társasházak nem a vállalkozók kedvenc megrendelői, hiszen egyrészt nem szívesen készítenek tételes árajánlatokat, másrészt mindenről számlát kell adniuk, miközben a házak költségérzékenyek, hiszen még áfát sem tudnak visszaigényelni.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×