Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Varga Péter Pál: csak tulajdonosként szálltam ki, semmi sem változik a Budai Egészségközpontban

Eladta Csányi Sándor cégének a maradék 25 százalékos tulajdonrészét a Budai Egészségközpont alapítója, de marad a menedzsmentben. Mint Varga Péter Pál elmondta, az új, 35 milliárdos kórházfejlesztésben már nem tudott tulajdonosként részt venni, de a projektet továbbra is felügyeli majd.

Megvásárolta a Budai Egészségközpont alapítójának 25 százalékos tulajdoni hányadát Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató cége, a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. A vállalat részesedése így már 100 százalékos. Az alapító Varga Péter Pál továbbra is marad az időközben átalakuló cég vezetésében és aktívan részt vesz a központ mellett 35 milliárd forintból létesülő új gyógyászati központ kialakításában.

Varga Péter Pál az InfoRádióban a döntés okaként két dolgot említett: az egyik a kora, az idén lett 70 éves – igaz, ettől még továbbra is maradhatott volna kisebbségi tulajdonos a cégben –, a másik viszont, hogy olyan, jelentős forrásokat igénylő beruházás zajlik most, egy új kórház építése, amelynek a finanszírozásában már nem tudott és nem is szeretett volna részt venni.

"Szükséges, hogy ebben a komoly befektetést igénylő periódusban egységes legyen a tulajdonosi szerkezet, ne legyenek eltérő tulajdonosi érdekek. Szerencsére a volt tulajdonostársammal rendkívül jó a viszonyunk, nagyon nyugodt és higgadt döntéseket tudtunk hozni. Ez a legnagyobb megelégedésemre zajlott le anyagi tekintetben és egzisztenciálisan is" – mondta a Budai Egészségközpont alapítója, és kiemelte, a leglényegesebb, hogy a tulajdonosi kilépése semmit sem változtat a központ ellátási filozófiáján, a változást sem a betegek, sem a kollégák nem fogják észrevenni.

Varga Péter Pál csak tulajdonosként szállt ki a cégből, a menedzsment tagja marad, változatlanul ügyvezető igazgatója a Budai Egészségközpont Kft.-nek, amely átalakul majd zrt.-vé, de várhatóan ő tölti be az igazgatótanácsban az elnöki posztot. A feladatai között lesz az új projektnek a felügyelete, a tervezés és a szakmai program sokéves munka termékeként elkészült már, most a megvalósítás fázisa következik.

"Az építkezés, ami a következő két-három év programja, személyes közreműködést nem igényel, amikor pedig elkészül a kórház, akkor a friss erőknek jóval nagyobb lesz az operatív feladatuk, mint nekem, de ez is egy jó előre megtervezett folyamat" – mondta az alapító, és részleteket is elárult az új kórházról. A 35 milliárd forintosra tervezett beruházás keretében nemcsak az építkezés, hanem világszínvonalú orvostechnika költsége is benne van. A Budai Egészségközpont orvostechnika tekintetében eddig is a világszínvonalon mozgott, de még további fejlesztésekre is lehetőség lesz most.

"Erősítjük a mozgásszervi profilunkat, amely most is piacvezető, a másik oldalon pedig szeretnénk elérni azt is, hogy olyan műtéti spektrumot valósítsunk meg, ami a jelenlegin túlmutat. Az új kórház legfontosabb szakmai váltása a sürgősségek irányába való elmozdulást lesz, nemcsak a baleseti sebészet, hanem a kardiológiai sürgősség vagy a belgyógyászati sürgősség ugyanúgy a profil része lesz. Ma is nyújtunk privát baleseti sebészeti ellátást, de ez volumenében még meglehetősen korlátozott, ezt kiterjesztjük az idegsebészettől a mellkassebészetig, minden rendelkezésre fog állni a korszerű traumatológiai ellátás megszervezéséhez" – közölte Varga Péter Pál.

Az új létesítményben várhatóan közfinanszírozott ellátást nem nyújtanak, az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy az állami egészségügy átalakítási folyamata abba az irányba megy, hogy a közfinanszírozást lehetőleg az állami egészségügyi ellátórendszeren belül használják fel. Nem is fogják kérvényezni közfinanszírozás részvételét, tisztán magánpiaci szeretnék biztosítani a sürgősségi ellátásokat.

Végül Varga Péter Pál beszélt arról is, hogy a tulajdonosi pozíciók változása nem érinti a menedzsmentet, a 11 tagú igazgatóság minden tagja marad a helyén, de hozzátette: "Azt, hogy a jövendő részvénytársaság igazgatótanácsába kik fognak ülni, majd a tulajdonos dönti el."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×