Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna
Vattamány Zsolt – forrás: magyarhirlap.hu
Nyitókép: Vattamány Zsolt – forrás: magyarhirlap.hu

Bírósághoz fordul a VII. kerület az előző vezetés 9,7 milliárdos kötbére ügyében

Bíróság előtt támad meg az erzsébetvárosi önkormányzat egy szerződést, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kötött, miután pár napja vették észre, hogy annak alapján az önkormányzat számlájáról "leemeltek" 417 millió forintot.

A VII. kerületi polgármesteri hivatal közleménye szerint a "leemelt" sok százmillió forint az előző polgármester, Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) által kötött szerződéshez kapcsolódik. A szerződésben az önkormányzat előző vezetése vállalta, hogy három Király utcai házból néhány hét alatt kiköltöztet negyvenöt lakót teljesen felújított lakásokba. Az így kiürített házakat pedig eladják.

"Esélyük se volt rá, hogy ennyi idő alatt megoldják ennyi ember lakhatását, hozzá se fogtak. Így viszont szerződést szegtek, ami miatt

az önkormányzatnak – a Vattamányék által aláírt feltételek szerint – 9,7 milliárd forint kötbért kell kifizetnie"

– írták.

Hozzátették, ráadásul az egyik ház műemlékvédelem alatt áll, ezért az eladáshoz szükséges volt a műemlékvédelemért felelős miniszter, Gulyás Gergely hozzájárulását is megszerezni. A kerület előző vezetése szerződésben vállalta, hogy ezt megszerzi, annak ellenére, hogy "erre semmilyen ráhatással nem bírtak", az engedélyt nem is tudták megszerezni.

"Ami sokkoló, hogy Vattamányék szerződése szerint ez is ok arra, hogy az önkormányzat kifizesse a 9,7 milliárd forintot" – álla a közleményben, amely szerint a házakat 2,15 milliárd forintért adták volna el, de nem versenyeztettek, így a mostani vezetés szerint nem törvényesen jártak el.

Bűncselekmény gyanúja is felmerül, mivel úgy vállalták 9,7 milliárd forint kifizetését, hogy nem volt rá költségvetési fedezet – írták.

Közölték: Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester előterjesztésére legutóbbi ülésén a képviselő-testület úgy döntött, az önkormányzat bíróság előtt megtámadja a szerződést.

Az önkormányzat kéri a bíróságtól, tiltsa el a cégcsoportot attól, hogy kötbért kérjen, amíg nem dönt.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×