Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Mesterházy Attila sajtótájékoztatót tart a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Jókai utcai székházában 2014. május 29-én. A politikus lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Mesterházy Attila: nem választás, csak szavazás jön az MSZP-ben

A politikus azt mondja, őt nem kérdezte meg senki arról, hogy egyetért-e a zárt listás indulással, és szerinte nincsenek küldöttcsoportok a döntések mögött.

Mesterházy Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal kapcsolatban hogy a szombati tisztújításon végül miért nem indul a párt elnöki posztjáért azt mondta, úgy érzi magát, mintha egy 100 méteres síkfutáson 90 méternél szóltak volna, hogy 1500 méter a táv, aztán a cél előtt megint szóltak volna, hogy ez galopp és szerezzen magának egy lovat.

Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy szerinte Tóth Bertalan most magával versenyez, amit viccesnek és kaotikusnak tart. Azt nem mondaná, hogy megpuccsolták, de sok trükköt vetettek be, hogy az életét megnehezítsék.

Azt is megjegyezte, hogy Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest tudja támogatni, ha megfelelő a politikájuk, de komoly gondok vannak, hiszen lefelezték a támogatottságukat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a szocialistáknál lezárult a jelölés folyamata. Kunhalmi Ágnes választmányi elnök és Tóth Bertalan pártelnök a két társelnökjelölt. A koronavírus-járvány miatt online tartják meg szombaton a tavasszal elhalasztott, soron következő tisztújító kongresszust. A küldöttek a testületek tagjairól zárt listákon szavazhatnak, így egy-egy szavazással eldőlhet azok összetétele.
Listát kellett benyújtani a 15 fős elnökség, az újonnan felálló 5 fős felügyelőbizottság, valamint a szintén 5 fős fegyelmi tanács tagjairól.

Szekeres Imre, a jelölőbizottság vezetője közölte, a hétfő határidőig két lista érkezett, az egyik Kunhalmi Ágnestől és Tóth Bertalantól, a másik Havas Szófia egészségpolitikustól. Az első megfelelt a szabályoknak, a második azonban nem, mert a jelöltek közül sokan nem vállalták a jelölést.

Nem nyújtott be listát Mesterházy Attila volt pártelnök, akinek jelölést korábban támogatta a bizottság.

A választmányi elnöki posztra egy jelölt van: Hiller István, az Országgyűlés alelnöke.

A szombati kongresszuson elfogadják azt a választási programot, amelyet az MSZP vezetésének az ellenzéki pártokkal történő tárgyaláson képviselni kell. A kongresszust - amelyen 299 küldött, valamint több mint 200 meghívott vesz részt - a Zoom nevű programon tartják.

Az MSZP eredetileg nyáron tartotta volna kétévente kötelező tisztújító kongresszusát, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a tisztújítást. Szeptember 20-án lejár a párt vezetőinek mandátuma, ezért nem halasztják tovább a tanácskozást,

Címlapról ajánljuk
Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×