Infostart.hu
eur:
381.66
usd:
321.74
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: pixabay

Miniszteri felszólalások és unikális kitüntetések az ügyvédek napján

Két miniszter előadását is meghallgathatták a résztvevők szombaton a magyar ügyvédek napja rendezvényén. Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője a parlament előtt lévő jogszabály-módosításokról, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a magyar gazdaság helyzetéről és jövőjéről beszélt. Az eseményen a Budapesti Ügyvédi Kamara kapta meg a Pro Bono-díjat azon programjáért, amelyben több száz embernek nyújtott ingyenes jogi segítséget a fővárosban.

Az ügyvédek napját 12. alkalommal rendezték meg. Az eseményt életre hívó Magyar Ügyvédi Kamara a bírák és az ügyészek napját követően döntött arról, hogy az igazságszolgáltatás harmadik hivatásrendje, az ügyvédek is összegyűljenek egy ünnepi alkalommal minden évben – ismertette Bánáti János, a kamara elnöke.

Ezek alkalmával a kormány, esetleg a hivatásrendek reprezentáns képviselőit kérik föl díszelőadóknak, emellett a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége által alapított nagyon magas, unikális kitüntetések átadására kerül sor.

Nem kizárólag ügyvédeket, hanem már nem hivatalban lévő, több évtizedes múlttal rendelkező, egykor kiemelt szakmai tevékenységet végző bírákat, ügyészeket és a jogtudományok képviselőit is jutalmaznak, tette hozzá Bánáti János. Az ünnepségre meghívást kapnak a volt igazságügyi miniszterek, a volt legfőbb ügyész, valamint a volt legfelsőbb bírósági elnökök is.

Az idei ügyvédek napján két miniszter is elfogadta a kamara felkérését előadásra: Varga Judit igazságügyi miniszter asszony kiemelten arról a törvénycsomagról adott számot előadásában, amely jelenleg az Országgyűlés előtt van, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a jog és a gazdaság rendkívül szoros kapcsolatáról – fogalmazott az InfoRádiónak nyilatkozó Bánáti János, aki szerint utóbbinak egy szimbolikus jelenetősége is volt, miután egy korábbi évben Csányi Sándor OTP-vezér a pénzügyi világ és a jog kapcsolatát mutatta be, a mostani alkalommal pedig a pénzügyminiszter adott a magyar gazdaság általános helyzetéről, valamint annak jövőjéről egy objektív áttekintést.

Pro bono

Az első magyar pro bono ügyvédi nap igazodás volt az európai pro bono és ügyvéd naphoz, amelyet október 25-én tartottak az idén. Időben ehhez közelítően szerettek volna egy olyan rendezvényt a Budapesti Ügyvédi Kamara falai között megtartani, ami a jogkereső közvélemény számára azt közvetíti az ügyvédségről, és azon belül is a budapesti ügyvédségről, hogy azok a sztereotípiák, amik az ügyvédekkel kapcsolatban sokszor napvilágot látnak, nem igaz, és az ügyvédek is tudnak és akarnak is segíteni a rászorulókon – emelte ki az InfoRádiónak Tóth M. Gábort, a fővárosi kamara elnöke, aki szerint teszik is ezt mindennap, hiszen a pártfogó ügyvédi kirendelési órabérek olyan alacsonyak, hogy szinte már a pro bono határát súrolják.

Ezen felül azonban szerették volna, hogy legyen egy olyan nap, ami Budapesten a hátrányos helyzetű jogkeresők segítésről szól, és ebben vett részt 117 ügyvéd kolléga és szolgáltak több mint 400 jogkereső segítséget a kamara épületén belül, illetőleg hét budapesti ügyvéd irodájában – fogalmazott Tóth M. Gábor. Hozzátette, hogy meglepetésként érte őket, hogy a 400 hely gyakorlatilag másfél nap alatt betelt, amiből nem lehet másra következtetni: van igény erre, és valószínűsíthetően, ha a kamara falai tágabbak lennének, vagy több ügyvéd jelentkezett volna, akkor a több százas szám ezresre is duzzadhatott volna.

Ennek oka pedig – folytatta – nyilvánvalóan, hogy a joghoz fordulás, a jogszolgáltatás, csakúgy mint bármely más területe az életnek, a jogkeresők oldaláról differenciált: van, akinek erre minden további nélkül megvan az eszköze és tud a legjobb ügyvédek közül válogatni, de vannak olyanok, akinek bár a problémájuk nagy, de nem tudnak ügyvédhez fordulni anyagi okok folytán. Erre szerették volna egy kicsit a figyelmet ráirányítani, hogy

vannak a társadalomnak olyan tagjai, akik azért vannak elzárva a joghoz fordulástól, mert anyagilag nem engedhetik ezt meg

– ismételte meg.

Az eseményt követően az ebben résztvevő ügyvédek pedig egyöntetűen arra jutottak, hogy a rendezvényt minden évben meg kell ismételniük, látva a sikert pedig több más területi kamarai elnök is jelezte, követni fogják a Budapesti Ügyvédi Kamara példáját, és a vidéki területi kamarákban is, bár kisebb keretek között, de meg fogják rendezni ezt a bro bono napot és igyekeznek segíteni a nehéz helyzetben lévő embereknek.

A múlt szombatni ügyvédek napján a fent említett, több száz embernek nyújtott ingyenes jogi segítséget díjazták Pro Bono-díjjal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Dollár, forint, részvények: megmutatjuk, mi mozgathatja a piacokat a következő napokban

Dollár, forint, részvények: megmutatjuk, mi mozgathatja a piacokat a következő napokban

Mozgalmas hét után fordulunk rá egy újabb, legalább ennyire sűrű időszakra: a múlt heti éles irányváltások és hirtelen hangulatfordulatok után most kiderülhet, merre áll be tartósabban a piac. A devizák, a kötvények és a részvényindexek egyszerre keresik az egyensúlyt, miközben több kulcsadat is választ adhat arra, hogy milyen az amerikai és erópai makrogazdasági helyzet, meddig tart ki a dollár új lendülete, a forint stabilitása és mi lesz az elmúlt időszak legjobb befektetéséből legnagyobb szakadó arany és ezüst árfolyamával. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×