Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje beszédet mond pártja majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén.
Nyitókép: Mohai Balázs

Botka László hivatalosan is szakított MSZP-vel, és kilépett a pártból

A szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje nem ül be az MSZP szegedi képviselő-csoportjába. Ez a városi közgyűlés pénteki alakuló ülésén derült ki. Hétfőn az is nyilvánossá vált, hogy a politikus hétfőn távozott a szocialista pártból is.

Hétfőn megküldte a MSZP szegedi szervezetének a kilépésről szóló nyilatkozatát Botka László, a város újraválaszott polgármestere. Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje, aki négy évig a párt választmányi elnöke, vagyis lényegében második embere is volt, ezzel hivatalosan is elhagyta a szocialistákat – tudta meg az Index. A politikus azt írta, 2017 októbere óta látta, hogy nincs a pártban jövője.

Botka László pénteken jelentette be a Szegedi Közgyűlés alakuló ülésén, hogy nem a Magyar Szocialista Párt, hanem az új Összefogás Szegedért Egyesület frakciójában folytatja a munkát. A Szeged.hu beszámolója szerint ekkor közölte azt is, hogy megalakították az Összefogás Szegedért Egyesület frakcióját, amelynek Botka László mellett tagja még: Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás és Simon-Fiala Donát. Ezzel eldőlt, hogy az MSZP korábbi választmányi elnöke, majd miniszterelnök-jelöltje nem ült be a szocialista frakcióba.

Botka László már az Összefogás Szegedért Egyesület polgármesterjelöltjeként indult a választáson. A korábbi szocialista politikus a szegedi közgyűlésben értékelte a választás eredményét: "Eredményeink, politikai oldalaktól függetlenül, mindenhonnan elismeréseket váltanak ki. A választók értékelték azt, hogy felül tudtunk emelkedni a pártérdeken, értékelték azt, hogy a város jövőjéről terveink vannak, értékelték azt, hogy mi Szegedtől beszéltünk" – fogalmazott az újraválasztott polgármester.

Botka László sokáig a szocialisták egyik országosan is ismert, vezető politikusa volt. 2017 elején vállalta el, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje lesz, azonban nem tartott ki a 2018-as országgyűlési választásokig, mert két évvel ezelőtt, 2017. október elején visszalépett a jelöltségtől. A Szegedi Közgyűlésben az Összefogás Szegedért Egyesület mellett az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció és a Momentum is külön frakciót alakítottak, míg a Fidesz és a KDNP politikusai külön képviselőcsoportba ülnek.

Botka László az október 13-i választást 60,5 százalékkal nyerte meg. Az ellenzéki összefogás a 20 egyéni választókerületből 18-at megnyert.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×