Infostart.hu
eur:
378.98
usd:
322.07
bux:
124924.87
2026. február 24. kedd Mátyás

Majdnem fél órát nyernek az autósok az új szakasszal

Nettó 145 milliárd forintos költséggel megépült az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza.

A Békés megyei Kardos településen megrendezett átadón Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a most átadott 62 kilométer hosszúsági útszakasz révén 25 perccel rövidül meg Békéscsaba és Budapest között a gépjármű közlekedés. Hozzátette, hogy

2002 óta nem készült el egyszerre ilyen hosszban gyorsforgalmi útszakasz Magyarországon.

Az államtitkár kiemelte, a kormány 2010 óta arra törekszik, hogy a közlekedésfejlesztést a gazdaságélénkítés szolgálatába állítsa. Mint mondta, előbb azonban talpra kellett állítani a gazdaságot, ami mostanra megtörtént, a gyarapodó gazdaság pedig nagyobb mozgásteret teremtett, így lehetővé vált, hogy a közúthálózatot sem kizárólag az uniós elvárásokhoz igazodva fejlesszük.

A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés fedez, így a most elkészült Kondoros-Tiszakürt szakasz is hazai forrásból valósult meg - mondta az államtitkár.

Az Útprogrammal kapcsolatban emlékeztetett: a kormány arra vállalkozott, hogy négysávos közúti kapcsolatot létesít a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokba. E szándék a következő években valósággá válik Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg mellett Békéscsaba esetében is - tette hozzá.

A most elkészült szakasz jelentőségéről szólva a térség országgyűlési képviselői, illetve az érintett két megye kormánymegbízottjai arról beszéltek, hogy az elkészült útszakasz egyszerre fogja szolgálni a biztonságos és gyors közlekedést, a beruházások ösztönzését, a térség felzárkóztatását, a munkahelyek teremtését és a népesség megtartását.

Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a beruházás részleteit ismertetve elmondta: a 62 kilométeres szakasz kivitelezési munkálatait három részben végezték el a Duna Aszfalt, a Hódút, az Euroaszfalt, a Swietelsky, a Solt Út és az A-Híd konzorciumai.

Az óránként 110 kilométeres sebességre kialakított útszakaszon 46 műtárgy épült, köztük 20 aluljáró, 13 felüljáró, 7 vadátjáró és 6 ökológiai átjáró, Kunszentmártonban pedig a Hármas-Körös felett egy 450 méter hosszúságú új híd is. Az új úton négy külön szintű csomópont is épült Kunszentmártonnál, Szarvasnál, Kardosnál és Kondorosnál.

A vezérigazgató közölte azt is, hogy már épül a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, illetve folytatódik a beruházás Tiszakürt után Kecskemét felé.

Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött. Délután meg is kapták a várt jelzést a piacok: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×