Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
318.04
bux:
127248.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Egy diák vizsgázik angol nyelvből a szóbeli érettségin az Óbudai Árpád Gimnáziumban 2017. június 18-án. A középszintű szóbeliket az emelt szintű vizsgákat követően, június 19-től 30-ig tartják az érettségit szervező középiskolákban.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Elmaradt a roham a nyelviskolákban

Pedig a jövő tavasszal végző középiskolások közül már senki sem juthat be a felsőoktatásba középfokú nyelvvizsga nélkül.

Ettől a tanévtől valamennyi felsőoktatási alap- és mesterképzés bejutási feltétele minimum egy B2-es szintű komplex nyelvvizsga és legalább egy emelt szintű érettségi. A felvételi jelentkezés határideje február közepén lesz, így nincs már sok ideje annak, aki nem rendelkezik a szükséges bizonyítvánnyal, de egyelőre sem a nyelvi kurzusokra beiratkozók, sem a nyelvvizsgára jelentkezők száma nem ugrott meg – mondta el a Magyar Nemzetnek a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke. Rozgonyi Zoltán szerint nem mutatkozik érdemi létszámemelkedés a nyelviskolákban.

A szakember szerint

a február közepéig hátralévő öt hónap egyébként is kevés lenne, hogy áthidalják azt a szakadékot, ami az új követelmények és a tanulók többségének tudása között van.

Ráadásul sok szülő és diák még mindig kivár, mert nem tudják, hogy biztosan mindenkire vonatkozni fog-e az új szabály, illetve, hogy miként változik a felvételi pontszámítási rendszer.

Rozgonyi Zoltán arról is beszélt a lapnak, hogy a nyelvvizsgák tekintetében már korábban elindult némi átrendeződés, az utóbbi időben egyre többen választották pél­dául a külföldi továbbtanuláshoz is ideá­lis nemzetközi nyelvvizsgákat, de

országosan nem nőtt a vizsgázók száma. Sőt tavalyhoz képest talán még némileg csökkent is,

bár ennek részben az az oka, hogy 2018 elején lépett életbe a sikeres vizsgák díjának visszafizetéséről szóló kormánydöntés.

Rozgonyi Zoltán szerint a kedvező intézkedést sokan kivárták azok közül, akik eredetileg 2017 vége felé vizsgáztak volna, így 2018 első hónapjaiban jelentkezett némi létszámtöbblet.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×