Teher alatt nő a pálma címmel adott átfogó interjút Stumpf István alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter az Arsboni.hu jogi szakportálnak. A Bibó-szakkollégium egykori alapítója életútjáról szólva beszél a hercegkúti gyermekkoráról, kiderül, hogy majdnem pap lett belőle, csak nagyon szeretett táncolni, és egy svéd asztaliteniszező miatt odahaza máig Bengtsson a beceneve. Ki akart szakadni a falusi közösségből, ezért ment a sárospataki gimnáziumba, majd tanult tovább az ELTE jogi karán.

Stumpf István megoszt sok részletet a Bibó István Szakkollégium alapításáról is, a diákok kiválasztásáról, és az első nagy konfliktusokról.

„Éjszakákon keresztül folytattunk késhegyig menő vitákat az SZMSZ-ről, a szakkollégium mibenlétéről. A Bibó nevet ekkor még nem vehettük fel, a politika nem engedte. Az alapítók szakkollégiumi kötődése és az egyetemista lét megújításának az élménye nagyon mélyen beivódott ennek a generációnak a lelkébe” - mondja az interjúban.

1988-ban átadta a kollégium vezetést, mert a munka már a családi élete rovására ment, de úgy látja, addigra már sikerült elsimítani a konfliktust a fiatal oktatók és a szakkollégium kemény magja között.

Elvégezte a jogi kart, utána szociológus diplomát szerzett, Bibó-igazgató volt, megalapította a Századvég Politikai Iskolát és Kutatóintézetet, aztán az első Orbán-kormány alatt kancelláriaminiszter lett. „Bihari professzor úr azt tanította nekem, hogy teher alatt nő a pálma” - mondja a sok feladat kapcsán, viszont hozzáteszi,

politikus soha nem akart lenni a szó hagyományos értelmében.

„Ma a Századvéget sokan túlságosan kormányközelinek titulálják. Alapítóként egy olyan nemzeti-konzervatív értékeket valló think-tank, agytröszt megteremtése mellett köteleződtem el, amely magas szakmai színvonalat képvisel, és igény szerint segíti a hasonló értékelkötelezettségű kormányok munkáját” - mondja a Századvég megalapításáról, de hozzáteszi: "Később mégiscsak berántott a politika, egyfajta morális kényszer volt, hogy részt vegyek a kormányban, amelyet a szakkollégiumi generáció dominált.”

Két tényező bírta rá arra, hogy mégis politikai, sőt kormányzati szerepet vállaljon. Az egyik, hogy az akkor általa vezetett Századvéget felkérték, hogy készítse el a Kormányzás2000 kutatást, ami tulajdonképpen egy kormányprogramrész volt, a másik pedig a miniszterelnök.

"Orbán Viktor felvetette: István, itt a lehetőség, most nem elméleti megoldások kellenek, hanem tessék gyakorlatilag megvalósítani, amit ti elméletileg leírtatok.

Ha egy generáció, amelynek kinevelésében, formálásában aktív szerepet vállaltál, és annak az egyik meghatározó személyisége azt mondja, hogy történelmi esélyt kaptunk arra, hogy céljainkat megvalósíthatjuk, arra nehéz nemet mondani. Soha nem szaladtam el a kihívások elől, szembenéztem vele. Egyébként pedig az összes nehézség és konfliktus ellenére nem bántam meg, hogy meghatározó tagja lehettem a polgári Magyarország megteremtésére vállalkozó kormánynak" - mondja Stump István.

2010 júliusában megválasztották alkotmánybírónak, noha azt mondja, soha nem készült erre a feladatra.

"Valójában soha nem készültem alkotmánybírónak, az élet úgy hozta, hogy a jogászi szakma csúcsát jelentő hivatásban rejlő esélyt meg akartam ragadni. Ezt egy újabb tanulási lehetőségként fogtam fel"

- mondja Stumpf István, és nagy elődöket is megnevez, akik mintát adtak neki a taláros testületben.

Közel áll hozzá Kukorelli István, mert a gondolkodása és neveltetése hasonló értékeket hordoz, mint az övé, és mindketten Bibó István nagy tisztelői. Bihari Mihályt a mentorának tekinti, tőle a rendszerszintű gondolkodást és a világos, tiszta fogalomhasználatot tanulta el leginkább. Az alapító atyák tevékenységét is nagyrabecsüléssel tanulmányozta, és összességében sokan voltak rá hatással, például Sólyom László, Bragyova András, Holló András, Paczolay Péter, Pokol Béla.

"Magyarországon az alkotmánybírákat a parlament 2/3-os többségével 12 évre választják és nem választhatók újra. Úgy alakult, hogy

szolgálati éveimet tekintve én vagyok a legidősebb alkotmánybíró, engem 9 évre választottak és az átmeneti szabályok szerint én még egyszer újraválasztható vagyok.

Az alkotmánybírákat esküjük az alkotmány megvédésére kötelezi, ha korábban voltak is pártszimpátiáik, az alkotmánybírói mandátum ideje alatt semmiféle politikai tevékenységet nem folytathatnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy alkotmányos meggyőződésüket, értékelkötelezettségüket a testületi viták során sutba kellene dobni. Átalakult az AB összetétele, a korábban inkább arisztokratikus, professzori alkotmánybíráskodást – a színesebb összetétel és az új alkotmányjogi panasz miatt – egy valóságközelibb, a rendes bíróságok döntéseit is felülvizsgáló, bíróságszerűbb alkotmánybíráskodás váltotta fel. Az alkotmánymódosító hatalommal rendelkező kormánypártok az új Alaptörvény és Ab-törvény révén rehabilitálták a történeti alkotmányt és végrehajtották a »láthatatlan alkotmány« trónfosztását.

A rendszerváltozás és a jogállam egykori zászlóshajójának tartott Alkotmánybíróság politikai értelemben veszített súlyából,

de a hagyományos, valamint az új funkciói révén továbbra is meghatározó szereplője az alkotmányos hatalommegosztás rendszerének” - vallja Stumpf István az Alkotmánybíróság jelentőségéről.

Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy az új Alaptörvénnyel új korszak kezdődött, és az Alkotmánybíróság működését is meg kell változtatni, az alapjogi aktivizmus visszaszorul.

"A viták túlságosan elvontak voltak, az Alkotmánybíróság mintha idegen testként funkcionált volna a társadalomban, azt gondoltam, hogy

az Ab-t közelebb kellene vinni a való világhoz, le kell hozni az Olümposzról.

Az alkotmánybíróknak is szerepet kell vállalniuk elvi, dogmatikai ügyekben, kommunikálniuk kell a nyilvánossággal. Sólyom felfogása az volt, hogy az államhatalmi ágakkal a Magyar Közlönyön keresztül érintkezik. Ez lehet, hogy formálisan helyes, de szerintem az Ab-nek proaktívabb szerepet kell vállalnia: problémák megértetése, alkotmány funkcióját összekötni a mindennapi léttel. Az Ab-t tehát én nyitottabbá tettem volna szívesen, ha erre lett volna mód" - vallja, de nem rejti el, hogy a testület döntései hoztak akár személyes konfliktusokat is számára.

"Az alkotmányos konfliktusokban meggyőződésem és alkotmánybírói esküm szellemében, az Alaptörvény védelmének érdekében hoztam meg a döntéseimet, tudván, hogy ezáltal magamra húzhatom az alkotmányozó többség haragját.

Egykori kollégiumi szobatársam és barátom, ma a parlament elnöke, meg is jegyezte, hogy jól meglennénk Stumpf parttalan jogászkodása nélkül,

pedig csak annyit mondtam, hogy akár be is tarthatná a kétharmados alkotmányozó hatalom a saját maga által alkotott szabályokat, amikor döntéseket hoz" - mondja Stumpf István.

Az alkotmánybírói aktivizmusról zajló állandó vitában önmagát középre sorolja, szerinte voltak túlkapásai a Sólyom-bíróságnak, különösen az első időszakban, amelyek kifejezetten az aktivizmus körébe sorolhatók.

"Lehetnek olyan történelmi helyzetek, amikor az Alkotmánybíróságnak olyan feladatokat is magára kell vállalnia, amelyeket a politika más szereplői nem tudnak vagy nem akarnak megoldani. Sólyom is többször kifejtette, hogy egyfajta társalkotmányozóként járt el az Alkotmánybíróság, a döntéseivel beleírt az Alkotmányba, átírta azt. Ez az első időkben gyakori volt, később visszaszorult, most pedig, az új bírák bekerülésével, akik egyébként is kemény ellenfelei az aktivizmusnak, visszaszorult.

Szerintem az egyensúlyt kell megtalálni, a harmóniát"

- mondja az alkotmánybíró, de beszél a legélesebb konfliktusokról is.

"Az egyik legélesebb alkotmányos konfliktus az volt, hogy a pofátlanul magas végkielégítések 98%-os adóját visszamenőlegesen kivető törvény alkotmányellenesnek nyilvánításával kivívtuk az alkotmányozó hatalom haragját, mondván, hogy »hogy jön ahhoz egy kétharmaddal választott testület, hogy a kampányígéreteim közül a legfontosabbat egyszer csak felrúgja? Ezért eltiltom az AB-t a gazdasági kérdéseket érintő döntésektől.« Én

ezt továbbra is egy vérző sebnek látom a magyar alkotmányosság testén, amit meg kellene szüntetni, azonban ezt presztízskérdésként fogja fel még mindig az alkotmányozó hatalom.”

Az Alaptörvény megalkotásának folyamatát alkotmánybíróként nem kívánja minősíteni, de a szakmai ízlése azt diktálja, hogy szélesebb konszenzusra kellett volna törekedni az előkészítés folyamában, lehetett volna népszavazást tartani a róla, vagy a következő parlament megerősítését kérni. Ugyanakkor az alkotmányozás szükségességét semmilyen tekintetben nem vitatja el, generációs értelemben is fontosnak tartja.

"Az Alaptörvény nem hozott radikális változásokat, nem forgatta fel a közjogi viszonyokat: az alapjogi charta szinte változatlanul bekerült, nem változott a közjogi rendszer, hangsúlyosabbá vált a nemzeti, közösségi, értékdimenzió. Amivel a gond volt, hogy sietősen csinálták, és a hiányokat az Átmeneti rendelkezésekkel akarták megoldani" - mondja a folyamatról, és éppen utóbbi rendelkezések alkotmánybírósági megítélését sorolja eddigi alkotmánybírói munkássága legnagyobb dilemmái közé. De ide tartozik még az előzetes választási regisztrációval kapcsolatos vita, az egyházügyi törvény hatályon kívül helyezése, vagy a közérdekű adatigénylés megítélése.

Az alkotmányos rendszerben az állam szerepéről azt mondja, az államot nem szabad eszközteleníteni, nem szabad a legfontosabb feladatokat is kiszervezni olyan piaci szereplőknek, akik nem rendelkeznek közhatalmi felelősséggel.

"Hiszek egy erős, intelligens, aktív, de alkotmányosan korlátozott államban.

Az én kormányzati tapasztalatom miniszterként azt mutatta, hogy – különösen válságos helyzetben – a kormányzat gyors cselekvőképessége felértékelődik. Már az 1998-as kormányzás idején is egy erős prezidencializálódás felé haladónak gondoltam a magyar folyamatokat, ahogy ma is. Szerintem emiatt egy félprezidenciális vagy prezidenciális rendszer adekvátabb lenne, most egy rejtett prezidenciálódás zajlik: a miniszterelnök egy szuperkancellár, aki utasíthatja a minisztereit, és ő mondja meg a kormányzás irányát. Ez a tendencia, illetve a végrehajtó és a törvényhozó hatalom összefonódása ma megfigyelhető a világban. Ez egyébként felértékeli az Alkotmánybíróságot, alkotmányvédelmi szervet és alkotmányos ellensúlyt."

Az állam mai működéséről, jelezve, hogy nem lát rá eléggé, kritikát is megfogalmaz, szerinte a határozott központosítási szándékok ellenére az állam széttöredezetten működik, a mostani kancellária túl van terhelve, erős döntési kényszerek alapján nem tud elég figyelmet fordítani a részrendszerek összehangolására: oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásokra.

A végrehajtó és törvényhozó hatalmi ág részbeni összefonódásának korlátjaként látja az Alkotmánybíróságot.

"A kritikák ellenére szerintem számos olyan döntést tudunk hozni, amiben ezeket a korlátot jeleztük, érzékeltettük. Viszont az alkotmányjogi panasz intézményesülése okán jelentősen átrendeződött a konfliktusmező. Korábban a konfliktusok a végrehajtó és a törvényhozó hatalom, illetve az AB között voltak a törvények megsemmisítése miatt, ma a bírói döntések felülvizsgálata is az AB kompetenciája lett. Emiatt kényes helyzet alakult ki a Kúria és az Ab között. Az alkotmányjogi panasz rákényszerítette az Ab-t arra, hogy időnként megsemmisítsen bírósági döntéseket is. Örülök annak, hogy a kezdeti feszültségek mérséklődtek, több konferencián dolgoztuk fel az elmúlt évek gyakorlatát, amelyeket a jövőbeni döntéseinknél hasznosítani fogunk."

A teljes íinterjú itt olvasható el.