Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.68
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Sohasem fog kiderülni a teljes igazság a Tóth Ilona-perről

Sohasem fog kiderülni a teljes igazság a Tóth Ilona-perről

Az 1957-ben koncepciós eljárásban halálra ítélt Tóth Ilona orvostanhallgató kivégzése a Kádár-rendszer egyik fontos ügye volt. Ez volt a kádári megtorlás egyik első és egyetlen látványpere – fogalmazott az InfoRádióban a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka, aki M. Kiss Sándor történésszel együtt volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

Tóth Ilonát 60 évvel ezelőtt, 1957. június 27-én végezték ki. A forradalomban résztvevő orvostanhallgatót és két társát halálra ítélték azzal a koholt váddal, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház kisegítő, Domokos utcai részlegében injekciókkal, illetve késszúrásokkal 1956 novemberében megölték Kollár István rakodómunkást, mert az ÁVH tagjának vélték. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke Földváryné Kiss Réka szerint ez a per a Kádár-rendszer egyik fontos ügye volt.

„Tényszerűen azt tudjuk, hogy

ez volt a kádári megtorlásnak az egyik első, és tulajdonképpen egyetlen látványpere, amikor a Kádár-rendszer feláll és megfogalmazza a saját 1956-képét, azt a narratívát, hogy 1956 miért volt ellenforradalom.

Ehhez ügyeket kellett rendelni, amiket mind a hazai, belső nyilvánosság, de legalább annyira fontos, hogy a külső, nemzetközi nyilvánosság számára deklarálni kellett. Ebben a Tóth Ilona per rendkívül fontos dolog volt, mert az volt hivatva prezentálni, bemutatni – a kádári szóhasználattal szólva – ellenforradalom brutalitását” - mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.

A rendszerváltozás után alapos, részletes történeti kutatás kezdődött az ügy felderítésére, több monográfia is megjelent a perről. De M. Kiss Sándor történész szerint az ügyet jól lehet tanulmányozni, de az igazságot nem tudják kideríteni.

„Azt nem tudom elképzelni, hogy az abszolút igazságot kiderítsük, de azt igen, hogy az igazsághoz közelebb jussunk.

Nagyon jól rávilágít maga a Tóth Ilona per is arra, hogy mi történik Magyarországon 1956 novemberétől 1957 júniusáig. Egyrészt ez a per önmagában is vizsgálandó, másrészt a peren és a társpereken keresztül látjuk azt a politikai folyamatot, ami Magyarország 1957 júniusáig végbement” - mondta M. Kiss Sándor.

Sohasem fog kiderülni a teljes igazság a Tóth Ilona-perről

Tóth Ilonát 1956. november 20-án társaival együtt letartóztatták, majd szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1957. június 27-én felakasztották.

Tóth Ilona perét a Legfelsőbb Bíróság 1990-ben testvére kérése felülvizsgálta, de a semmissé nyilvánítás iránti kérelmét elutasította. Tíz évvel később a Fővárosi Bíróság az 1957-es eljárást semmisnek nyilvánította.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×