Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Lázár: ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train, a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus azt kéri a kormánytól, az aránytalanul megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására.

A politikus az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, Hódmezővásárhely és Szeged az ellentéteket félretéve néhány éve összefogott, és az itt élő polgárok érdekében közös vállalkozásba kezdett. Olyan fejlesztésbe, amely naponta csaknem tízezer embernek jelentene segítséget a települések közötti ingázás során, növelné a térség versenyképességét, a települések megtartó erejét, közelebb hozna két megyei jogú várost egymáshoz.

Lázár János úgy fogalmazott, hiába azonban a közös szándék, a kormány támogatása, a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer most ellehetetlenülni látszik. A tram-train rendszerben használható szerelvények beszerzése ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne, mint amennyire ők tervezték.

A politikus közölte: Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként azt kéri a kormánytól, hogy ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására az aránytalanul megnövekedett költségek miatt.

Hangsúlyozta, országgyűlési képviselőként és a kormány tagjaként sem tudja elfogadni és támogatni, hogy a hibás tervezés és előkészítés miatt megkétszereződjön egy beruházás költsége. A kormány "az NFM és a MÁV súlyos előkészítési hibái ellenére sem engedhet üzleti érdekek nyomásának" - tette hozzá.

A képviselő köszönetet mondott a fejlesztést támogató választópolgárok segítségért, és sajnálatát fejezte ki, hogy voltak, akik "a közlekedési szakma képviselőjeként ellenezték a beruházást, vagy a Délmagyarország nevű napilap munkatársaként dolgoztak azon, hogy bebizonyítsák: Hódmezővásárhely nem érdemli meg a fejlődést."

A delmagyar.hu szombaton azt írta, az eredeti összeg duplájába is kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train nyolc járműve. A 30-40 méter hosszú, száz kilométer per órás utazósebességgel közlekedő hibrid járművekre beszerzésére eredetileg 10 milliárdos tételt állítottak be. A közbeszerzésen csak a Stadler Rail Valencia S.A.U tett ajánlatot, amely egyenként 6,4 millió euróért (csaknem 2 milliárd forint) gyártaná le a 202 férőhelyes, dízel és villamos üzemmódú járműveket.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×