Infostart.hu
eur:
381.39
usd:
323.42
bux:
128559.55
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Újabb külföldi bírálat a CEU miatt

Németországban a Die Welt foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő, tervezett változtatásokkal kapcsolatban közölt írást hétvégi számában.

A Die Welt a véleményrovatában Wolf Lepenies német szociológus Az állam első számú ellensége című írását közölte, amelyben a szerző kiemelte: a magyar kormányfő "azt akarja, hogy bezárjon az ország utolsó kozmopolita oktatási intézménye", a CEU, ami "újabb lépés az Orbán Viktor-féle +illiberális állam+ kiépítése felé".

Hozzátette, hogy a Magyarországon orosz és török mintára épülő új rendszerben nincs helye kozmopolita tanintézménynek, és Orbán szemében ugyan már régóta szálka a Soros György által alapított egyetem, de "nem tudta veszélyeztetni a fennmaradását, legalábbis eddig".

Most a Soros Györgyöt az állam első számú ellenségeként megjelölő sajtókampányokkal előkészített környezetben egy olyan tervezet kerül a parlament elé, amely kizárólag a CEU ellen irányul - írta a Die Welt szerzője.

A többi között kifejtette, hogy "2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon", Orbán pártja a választók egyharmadának támogatásával kétharmados törvényhozási többséget szerzett, és azóta a kormányfő úgy tevékenykedik, mintha "egyeduralkodó" lenne, az ellenőrzése alá vonja az egész országot, és így "a fiatal magyar demokráciából tekintélyuralom lett".

A CEU oktatói és hallgatói a német kormány segítségében reménykednek, ám ez "illúzió". Csak az EU beavatkozása lehetne hatásos, de "Brüsszel nem talál ellenszert a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeire" - írta Wolf Lepenies.

Franciaországban a baloldali Libération hétvégi száma fotókkal illusztrált riportban számolt be a migránsokkal szembeni állítólagos határmenti rendőri erőszakról.

A lap szerint az elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá vált az Európába bejutni vágyó migránsokkal szembeni fellépés a szerb-magyar határon, ahonnan kutyaharapásos sérülésekről, fizikai megaláztatásokról és gumibotos ütésekről érkeznek hírek.

A tudósító Florence La Bruyere kiemelte, hogy mostantól a migránsoknak a szögesdróttal körbevett tranzitzónákban kell megvárniuk menedékkérelmük elbírálását, jóllehet a nemzetközi jog tiltja az elzárásukat. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta a lapnak, hogy az intézkedéssel az európai menekültjogi rendszer kiskapuit akarta a kormányzat orvosolni. "Mostanáig a menekültstátuszt kérő migránsokat befogadóközpontokban helyezték el, ahonnan szabadon kijárhattak. Egyesek azonban nem várták meg, hogy a kérelmüket elbírálják, és elszöktek Ausztria, Németország vagy Svédország felé, ahonnan ez a három ország most vissza akarja őket küldeni" - idézte a lap Bakondit, aki szerint egy olyan menedékkérő, aki a szabadságot arra használja fel, hogy elhagyja az országot, visszaél az uniós joggal.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×