Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Elbocsátásoktól is tarthatnak a pedagógusok

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint nem lesz sikeres a szakképzés átalakítása, a változásokra az intézmények sem tudtak felkészülni.

Nem pusztán névcsere a szakképzés megváltoztatása, hanem komoly tartalmi változás is, amelyhez az intézmények nem tudtak még alkalmazkodni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke több súlyos, az átalakításhoz kapcsolódó problémát vetett fel, köztük azt, hogy ezek az intézmények csak augusztus végén ismerhették a kerettanterveket.

Nyitott kérdés a komplex természettudományos tantárgy oktatása is.

„Ehhez a tantárgyhoz nincs tankönyv, a pedagógusok maguk állítják össze, hogy ezt a tárgyat hogyan akarják tanítani. Így egy ilyen fontos dolognak nem lehet nekifogni” - fejtette ki.

A szakszervezeti vezető úgy vélte: a közismereti tárgyak csökkenése miatt lesznek olyanok, akiket elbocsátanak, a szakmai tárgyakat tanítókból pedig várhatóan hiány lesz.

Galló Istvánné szerint a szakközépiskolákba, vagyis a korábbi szakiskolákba eleve az általánosa iskolában gyengébben teljesítő diákjai kerültek, illetve kerülnek, így nekik érettségit szerezni nagyon nehéz lesz.

„Három évig a közismereti tantárgyak száma rendkívül kevés. Szinte kizárt, hogy ezek a tanulók két év alatt a gimnáziumi tananyagot pótolni fogják, hogy érettségt szerezzenek. A szakképzést értők szerint az átalakítás nem éri el azt a célt, amit a kormány kitűzött” - emelte ki.

Galló Istvánné emlékeztetett arra is, hogy a Pedagógusok Szakszervezete korábban azt javasolta a kormánynak, egy évvel halasszák el a szakképzés átalakításának bevezetését.

Beszélt arról is, hogy nagyon fontos a pedagógusok továbbképzése, a módszertant és sok más területet meg kell újítani. Az oktatásban tervezett digitális fejlesztést jó ötletnek tartja, de felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelő technikai háttér biztosításához sok pénz kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×