Infostart.hu
eur:
380.71
usd:
322.21
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Gyurcsány tüzet nyitott Dunaújvárosban

A vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás jelentősége túlmutat a helyi viszonyokon - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke szombaton, amikor kitelepüléssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Fejér megyei városban.

Gyurcsány Ferenc közölte: a választás visszajelzés lesz a kormánypártoknak, igaz-e az, amit gondolnak, hogy országosan messze a legnagyobb a támogatottságuk. "Biztos vagyok benne, lényegesen rosszabb eredményt fognak elérni, mint amit várnak" - fogalmazott.

A volt miniszterelnök szerint a Jobbiknak megmutatja a voksolás, miként megy a néppártosodás és a "párt körüli felfordulás" mekkora károkat okoz.

A két legnagyobb baloldali pártnak pedig jelzi, sikerült-e az elmúlt két évet kihasználni és alternatívát felmutatni. Szerinte ketten együtt a legtöbb szavazatot fogják kapni. Ha az MSZP tartotta volna magát korábbi megállapodásukhoz és nem indít saját jelöltet, biztos lenne a győzelemben - mondta a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc szólt a Dunaferr helyzetéről is, mert "régóta nem volt akkora kihívás előtt a vasmű, mint mostanában". Megjegyezte, hogy a korábban felsorolt pártok közül egyetlenként a DK utasítja el, hogy Kína megkapja a piacgazdasági státuszt és ezzel elárassza Európát olcsó acélipari termékeivel.

Hangsúlyozta, hogy Brüsszelben tárgyalt Kína brüsszeli nagykövetével és ott világosan kiderült, csak jelentős állami támogatással lehet elérni azt a dömpingárat, amivel támadják az európai acélipart. Hozzátette, a státusz megadásával 400 ezer európai munkahely kerülhet veszélybe, de a 6000 és közvetetten további 9000 magyar dolgozó sorsa "sokkal jobban fáj".

A pártelnök kijelentette: az "MSZP-Fidesz-Jobbik koalíció" Kínához fűződő politikai barátsága nem sodorhatja veszélybe egy gyár és egy város jövőjét.

Kérdésre elmondta: a 2018-as szövetségi politikát nem fogja befolyásolni a dunaújvárosi közös jelöltállítás elmaradása. Azt mondta, nem örül annak, ami történt, de a magyar választási rendszer sajátosságai miatt muszáj lesz együttműködniük 2018-ban, mert "a sértettség nem segíti a Fidesz leváltását".

Huszti Zsolt a DK dunaújvárosi képviselőjelöltje kiemelte: a észszerű hangra mindig van fogékonyság a városban. Hozzátette, az elmúlt években sok országos botrány pattant ki a városból, ezeket a jövőben kezelni kell.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×