2020. szeptember 13. 13:05 Elkapták a vecsési késelés elkövetőjét Őrizetbe vették a rendőrök azt az 55 éves férfit, aki halálosan megkéselte ismerősét szombaton Vecsésen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020. szeptember 13. 12:51 Hölvényi György: amerikai műanyaggal árasztanák el Afrikát Aggasztók a nagy olajcégek afrikai elképzelései, mivel mindez szembe megy azzal a törekvéssel, hogy csökkenjen a világban a műanyag előállítása – mondta az InfoRádiónban Hölvényi György EP-képviselő.
2020. szeptember 13. 12:40 Száguld a járvány Ukrajnában Vasárnapra is csaknem 2500 új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 154 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. szeptember 13. 12:13 Elkapták a pisztollyal fenyegetőző pécsi férfit Egy ember fejéhez oda is szorította a fegyvert.
2020. szeptember 13. 11:39 Lettország lett a nyertese, hogy „banánhéjra lépett” a ravasz ír Lettország lett a nyertese az ír biztos felelőtlenségének. Ugyanis, miután Phil Hogan lemondott európai bizottsági posztjáról amiatt, mert nem tartotta be hazája járványügyi szabályait, az általa vitt kereskedelmi portfóliót a balti állam biztosa veszi át. Dublin ezentúl a pénzügyi területet viszi az Európai Bizottságban.
2020. szeptember 13. 11:23 Tassi Attila harmadik a WTCR-idénynyitón Tassi Attila, a Münnich Motorsport magyar versenyzője a harmadik helyen ért célba vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) idénynyitó versenyhétvégéjének első futamán a belgiumi Zolderben.
2020. szeptember 13. 11:09 Ilyen még nem történt Franciaországban a járvány kezdete óta Egy nap alatt 10 561 igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Franciaországban;
2020. szeptember 13. 10:58 Lövöldözés volt egy amerikai plázában Egy ember meghalt szombaton egy bevásárlóközpontban történt lövöldözésben az egyesült államokbeli Mishawakában, Indiana állam északi részén.
2020. szeptember 13. 10:38 Percről percre - a koronavírus-járvány vasárnapi hírei Világszerte a 29 milliót közelítette meg a koronavírussal fertőzöttek száma, az áldozatoké pedig 924 ezer. Itthon négyen haltak meg, 484 embernél diagnosztizálták a fertőzést. Minden hír a járványról és annak hatásairól.
2020. szeptember 13. 10:24 Drámai üzenetet küldött Ausztriának a kancellár Figyelmeztette az Ausztriában élőket a koronavírus-járvány második hullámára az osztrák kancellár.
2020. szeptember 13. 09:58 Rekordot döntött a járvány Csehországban 1541 új koronavírusos fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok szombaton Csehországban, majdnem százzal többet az eddigi legmagasabb, pénteken regisztrált esetszámnál - derült ki az egészségügyi tárca legfrissebb adataiból.
2020. szeptember 13. 09:43 Keményen lecsapott a TEK - videó Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vett őrizetbe a rendőrség három embert, aki prostituáltként dolgoztatott lányokat több megyében - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020. szeptember 13. 09:41 Magyar hírességek kampányolnak a maszkviselés mellett Egyre több ismert ember tölt fel az internetre maszkviselésre ösztönző videókat.
2020. szeptember 13. 09:29 Négyen haltak meg, 484 újabb fertőzött itthon Emelkedett az aktív fertőzöttek száma, több megyében is számottevő a koronavírusos esetek számának növekedése.
2020. szeptember 13. 09:07 Koronavírusos a madridi sztáredző Megfertőződött a koronavírussal Diego Simeone, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid vezetőedzője.
2020. szeptember 13. 08:52 Gazdag program Michelisz Norberttől Tom Bradyig - sport a tévében 12 csatorna, 10 sportág a vasárnapi kínálatban, valóban nehéz választani.
2020. szeptember 13. 08:39 Új buszokat kap Budapest és az agglomeráció, itt is van az első - fotók Bővül az alacsonypadlós buszflotta, 30 darab új csuklós Mercedes buszt állít forgalomba a Volánbusz Zrt. a budapesti agglomerációs járatokon.
2020. szeptember 13. 08:22 Őrizetben a feltételezett iváncsai gázoló Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint szombaton Iváncsán elgázolt egy kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2020. szeptember 13. 08:11 Oszaka a US Open bajnoka A japán versenyző szetthátrányból fordítva legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát.
2020. szeptember 13. 08:00 Nagy változás jön a Népligetben Kezdődik a Déli Körvasút utolsó elemének tervezése, átszállási lehetőség alakul ki a Népliget és az M3-as metró között - a részletekről a Vitézy Dávid számolt be.
2020. szeptember 13. 07:30 Januártól jön az online számlaszigor Január elsejétől teljessé válik az online számlázás Magyarországon, ettől az időponttól ugyanis már minden számlát, még a magánszemélyeknek kiállítottakat is látni fogja az adóhivatal – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának igazgatója.
2020. szeptember 13. 07:00 Kékek és bivalyerősek - két különleges jármű érkezik Magyarországra - fotó Legördült a gyártósorról a Rail Cargo Hungaria számára kifejlesztett első villany-hibrid üzemű vontatómozdony.
2020. szeptember 13. 06:30 Újabb információk a koronavírus fertőzőképességéről Még hosszabb ideig aktív maradhat, mint gondolták.
2020. szeptember 13. 06:00 Videón, amit senki sem akar látni éjjel az autópályán Olvasónktól kaptuk a felvételt, amely péntek éjjel készült az M5-ös autópálya budapesti bevezetőjén.
2020. szeptember 13. 05:30 Egy hatalmas anticiklon tehet a vasárnapi időjárásról - előrejelzés Látszik már, mikor változik meg kellemes időjárásunk.
2020. szeptember 12. 22:00 A Fehérvár rögvest a tabella élére hajrázott A MOL Fehérvár FC a hajrában szerzett gólokkal 3-1 arányban legyőzte a vendég Puskás Akadémiát szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában. Sikerének köszönhetően Márton Gábor együttese a tabella élére ugrott.
2020. szeptember 12. 21:40 Orbán Viktor: az ország működőképességének fenntartása a fő cél - a nap hírei Rekordszámú, 916 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak Magyarországon. Újraindul az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca koronavírus-vakcinájának tesztelése.
2020. szeptember 12. 21:13 Nyerőszámok 2-től 85-ig az ötös lottón A Szerencsejáték Zrt. közzétette a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsolás eredményét.
2020. szeptember 12. 21:00 A címvédő győzelemmel, Szalah mesterhármassal kezdett Újraindult a Premier League, a szombati játéknappal elkezdődött az angol lapbarúgó-bajnokság 2020/21-es idénye.
2020. szeptember 12. 20:42 Kevéssel, de kikapott a Ferencváros a kézi-BL csoportkörében A magyar csapat 26-25-re kikapott az orosz Rosztov-Don csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában Érden.
2020. szeptember 12. 20:22 Nem bízta a véletlenre, négy gólt lőtt a Honvéd Az eddig pont nélküli Budapest Honvéd 4-2-re legyőzte a házigazda Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján.
2020. szeptember 12. 20:03 Orbán Viktor: lesz ez a szám magasabb is Interjút adott a miniszterelnök az M1 tévécsatornának. Megemlített néhány újabb szigorítási lehetőséget azok közül, amelyek a kormány asztalán vannak, továbbá bejelentette: létrehoznak egy családügyekért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciót. Már azt is tudni, mikor merül fel, hogy bezárják az iskolákat.
2020. szeptember 12. 19:51 Koronavírus nehezíti a női fociválogatott és az MTK csapatának munkáját A koronavírus-járvány miatt nem számíthat az MTK Budapest játékosaira Markó Edina, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2020. szeptember 12. 19:34 Döntetlennek örülhet a Győr a moszkvai küzdelem után Három másodperccel a vége előtt dőlt el, hogy nem szakad meg a magyar kézisek veretlenségi sorozata.
2020. szeptember 12. 19:20 Újraindul az oxfordi koronavírus-vakcina tesztje Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég koronavírus-vakcinájának tesztelési programját a héten biztonsági okokból, a teszt egyik résztvevőjének betegsége miatt függesztették fel.