Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának megnyitóján a Magyar Nemzeti Bankban 2017. november 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Matolcsy György: a mostani, összetett válságot is segít megoldani a fraktálelmélet

Ráadásul számolni kell azzal, hogy minden ma látható változás „felforgató” jellegű, ezért a döntő feladatokat nem lehet a régi módon, régi politikákkal, eszközökkel és forrásokkal megoldani.

A történelem, ezen belül a gazdaság fejlődése is fraktál szerkezetű (és emlékeztet: a fraktál az a valami, aminek a legkisebb része is olyan mintázatot mutat, mint az egész. Az a valami, ami önmagával azonos). A gazdasági ciklusok, sőt az évtizedes és évszázados ritmusok is olyan mintákat rajzolnak fel, ahol egy kisebb egység lefutása megegyezik az egész nagyobb szakasz lefutásával - fejtette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a novekedes.hu oldalon publikált írásában.

Kifejti, a Trianon utáni 100 év magyar gazdaságtörténetében is érdekes fraktálokra lehet lelni. Az elmúlt 100 évben minden évtized elején nehéz időszakok kezdődtek, majd ezeket megoldottuk, az évtizedek közepén újból belefutottunk a nehezebb szakaszokba, majd az évtizedek végén általában jól álltunk. Válság, a válság megoldása, majd újabb válság és újból siker, ez az évtizedek belső szerkezete. Sőt, a 100 éves időszak egésze is fraktál, tehát olyan lefutást mutat, mint a részek, vagyis az egyes évtizedek.

Az 1920-as évek elejének szinte megoldhatatlan nemzeti válságából 2019-re az EU leggyorsabb növekedésével és egyensúlyi felzárkózási pályával jöttünk ki, megerősödött nemzeti önbizalommal. Az újabb 100 év elején azonban újból belefutottunk egy összetett válságba, amit most a koronavírus-járvány okozott.

A száz év történelmi-gazdasági eseményeinek felsorolása után, a mostani helyzet kapcsán levonja a következtetést:

mint minden korábbi évtizedben, most is egy éven túl is tarthat a válságból való teljes kilábalás. Nem egy, hanem két-három év alatt dolgozhatjuk fel az összetett válság összes hatását.

Most először a munkaerőpiacon, a beruházások terén és a növekedés helyreállításában jelenhet meg a gazdaság stabilizálása. Ha nem lesz teljes a költségvetési egyensúly helyreállítása, akkor az évtized közepén megjelenhet egy újabb egyensúlyi válság. Ezt kezelhetjük, ezért a 2020-es évtized végére újból helyreállíthatjuk az "egyensúly és növekedés" sikerképletét.

Mit tanulhatunk a gazdasági fraktáloktól?

Mindig érdemes egy várható évtizednél több szakaszra felkészülni – hangsúlyozza a jegybankelnök. "Eddig sem volt egyenes egyetlen évtized sem, most sem lesz az. Nem lesz elég várni. Egy egész évtizedre, tehát 2030-ig kell tervet készíteni. Nem elég tervezni, meg kell teremteni az elgondolások sikeres végrehajtásának állami, elsősorban kormányzati és jegybanki feltételeit. Számolni kell azzal, hogy minden ma látható változás „felforgató” jellegű, ezért a döntő feladatokat nem lehet a régi módon, régi politikákkal, eszközökkel és forrásokkal megoldani. Várni kell a váratlant és azt, hogy a jó lassabban, a nehézség gyorsabban érkezik el. A most szükséges reformokat az évtized elején kell meglépni, mert, mint az oltás, nem hatnak azonnal" - írta összegzésül.

Végül azzal zárta sorait: "Fogadjuk meg I Ching tanácsát: Ha állhatatosak vagyunk, akkor a nehézség előnyünkre válik".

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×