Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Rendőrség/Magyarország Ügyészsége

Tisztul a kép a kispesti zsarolási ügyben – fotó

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján elrendelte a bíróság a letartóztatását annak a párosnak, akik milliós örökség megszerzése céljából tartottak fogva két férfit egy lakásban.

A megalapozott gyanú szerint a 26 éves férfit és a 38 éves nőt két férfi ismerősük fogadta be a XIX. kerületi otthonukba.

A befogadottak ez követően szereztek tudomást arról, hogy egyik vendéglátójuk 9 millió forintot örökölt. Az örökség megszerzése érdekében a terheltek 2020. december 17–26. között a saját lakásukban bezárva tartották vendéglátóikat, több plusz zárat szereltek az ajtóra és elvették a két férfi mobiltelefonjait.

A 26 éves férfi bántalmazta és gumilövedékes fegyverrel fenyegette is az örököst,

illetve baltával és kalapáccsal fenyegette mindkét sértettet. Az örökös a fenyegetés és bántalmazás hatására végül

5,7 millió forintot utaltatott át a 26 éves férfi hozzátartozójának számlájára.

A XIX. kerületi nyomozók a párost 2021. január 7-én fogták el és gyanúsítottként hallgatták ki élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette, amellyel a nő bűnsegédként gyanúsítható, valamint két rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására, figyelemmel arra, hogy megalapozottnak látta a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyét.

A nyomozási bíró a letartóztatást, az indítvány indokaival egyetértve, egy hónapra elrendelte, a végzés – gyanúsítotti és védelmi fellebbezés miatt – nem végleges.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×