2021. augusztus 16. 13:36 Afganisztáni helyzet - Megszólalt Donald Trump egykori külügyminisztere Mike Pompeo szerint egyáltalán nem lehet okolni a volt elnököt a történtekért, Joe Biden hagyta elszemtelenedni a tálibokat.
2021. augusztus 16. 13:24 A vér még azt is elárulja, oltottként kire lehet veszélyes a koronavírus Több ezer egészségügyi dolgozó körében végzett kutatás árulkodik arról, milyen marker mutathatja meg azt, hogy mennyire érezhetjük magunkat oltottként védettnek a megfertőződéssel szemben is.
2021. augusztus 16. 13:10 Virológus: egy-két hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet Duda Ernő szerint a társadalmon belül is a középiskolások és az egyetemista korúak azok, akik leginkább tudják terjeszteni a fertőzést.
2021. augusztus 16. 12:46 Tokió: megkezdte működését a "paraszerviz" Művégtagok, kerekesszékek és egyéb eszközök javítására áll rendelkezésre a műhely.
2021. augusztus 16. 12:32 Lássuk, kik örülhetnek most a szúnyogirtásnak! Ezen a héten 274 település kerül sorra.
2021. augusztus 16. 12:17 1600 éves lelet - a szerelemben úgy látszik nem változik semmi A kínai régészek Rómeó és Júlia történetével szembesültek munkájuk során - és már nem is először.
2021. augusztus 16. 11:53 Falja Kína az 5G telefonokat 94,3 százalékos növekedés a tavaly azonos időszakival összevetve.
2021. augusztus 16. 11:40 Kis-Benedek József az afgán helyzetről: aki ezt támogatja, az nyer Afganisztánban eldőlni látszik a helyzet: a tálibok valamennyi fontos város után vasárnap részint elfoglalták Kabult és az elnöki palotát – mindezt szinte már ellenállás nélkül. Az InfoRádió Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanárát kérdezte.
2021. augusztus 16. 11:26 Az M7-es hétfőjére is kihatással van a busztragédia utáni helyreállítás A szalagkorlátot cserélni kell, 10 kilométeres torlódással kell számolni - vagy kerülni.
2021. augusztus 16. 11:11 Tálib nyilatkozat: megvárjuk, míg minden külföldi katona elhagyja az országot Addig nem alakítanak kormányt. A főváros elhagyatott.
2021. augusztus 16. 10:55 Busztragédia - Kifejezte részvétét az utazást szervező vállalat Tamás Zoltán János ügyvezető azonnal a helyszínre sietett, amint megtudta, mi történt.
2021. augusztus 16. 10:34 Afganisztán: a legszigorúbb iszlám jog, a saría kora visszatér Az amerikai erők kivonva, Afganisztán a fővárossal együtt a tálibok kezén. De kik azok a tálibok és mi a céljuk?
2021. augusztus 16. 10:19 Az ausztrál úszósport "koronavírus-pihenőt" tart az év végéig Nem lesz országos bajnokság, az úszók pedig kihagyják az év végi rövid pályás vb-t. De miért ne lenne kiskapu?
2021. augusztus 16. 09:47 Dárdai Pál megmagyarázza: ebből elemzéses hét lesz A szezonrajton azonnal vezetett a Hertha, majd "irányt vesztett" és kapitulált Kölnben.
2021. augusztus 16. 09:31 Koronavírus-adatok: 188 új fertőzött, 3 halott, 5,5 millió kétszer oltott Kórházban 92 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 12 155.
2021. augusztus 16. 09:22 Afganisztáni jelen - Menekülés és lövöldözés a kabuli reptéren Rengetegen próbálják elhagyni az országot légi úton a tálib hatalom átvétel hatására. Akármilyen áron.
2021. augusztus 16. 09:08 Komoly gond van a futó- és kerékpáros eseményekkel A jelen körülmények között a hétezer fővel megrendezett idei Balaton-átúszás sikernek tekinthető, ugyanakkor a felére zuhant a futó- és kerékpárversenyeken indulók száma – mondta az InfoRádiónak a Budapest Sportiroda (BSI) versenyigazgatója.
2021. augusztus 16. 08:56 Francz Beckenbauer: testvérek voltunk Gerd Müllerrel A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok Beckenbauert sokkolta egykori játékostársa halála.
2021. augusztus 16. 08:42 Indul a harmadik oltás Szerbiában is Azoknak, akik gyenge immunválaszt adtak a vakcina első két adagjára.
2021. augusztus 16. 08:28 Vuelta vagy török foci? Nem kell választani - sport a tévében A kerékpározás és a foci csak két lehetőség, lósport, sznúker és tenisz is található a hétfői kínálatban.
2021. augusztus 16. 08:14 Busztragédia az M7-esen - Megszólalt a sofőr fia Kevéssel a baleset előtt váltották egymást a sofőrök, ezért aligha lehetett elalvás.
2021. augusztus 16. 08:00 Fontos az öngondoskodás - de hogyan kezdjük el? (x) Készpénz, arany, műtárgyak, részvények, vagy nyugdíjcélú megtakarítás? Hogyan készüljünk fel idős éveinkre? Cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakoribb befektetési formák előnyeit és hátrányait.
2021. augusztus 16. 07:44 Nagyon nagy a baj, Haitin, már négy számjegyű a halottak száma A vasárnap délutáni jelentésekben még 724 halott szerepelt.
2021. augusztus 16. 07:30 Olaf Scholz újabb csavart hozhat a szeptemberi német választásban Ha holnap kancellárválasztást tartanának Németországban, azt a szociáldemokrata pénzügyminiszter, Olaf Scholz 35 százalékkal nyerné, míg a kereszténydemokraták jelöltje, Armin Laschet legfeljebb 20 százalékot szerezne. De mivel szeptemberben pártokra fognak szavazni, Scholznak öt hete van, hogy a felé áradó bizalmat átvigye az egyelőre harmadik helyen álló pártjára (SPD).
2021. augusztus 16. 07:16 Változás Afganisztánban - erre készülnek most a tálibok bejelentésük szerint "A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik."
2021. augusztus 16. 06:57 Jól nézzük meg, most egy kicsit vége a nyárnak - videó Most még hőségriasztás van, de este 180 fokos fordulat jön.
2021. augusztus 16. 06:43 Katasztrófavédelmi számolgatással indul a hét - itt tartanak Zalaegerszegen a Hét vezér utcában lakóházra, melléképületre, a Kodály Zoltán utcában pedig garázsokra dőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat.
2021. augusztus 16. 06:31 Előre hozott választások lesznek Kanadában Justin Trudeau miniszterelnök célja, hogy a sikeresnek tartott járványkezelést kihasználva visszanyerje pártja többségét a kanadai törvényhozásban.
2021. augusztus 16. 06:06 Kell még a maszk: így kering a delta az oltottak körében is Más törzseknél sokkal inkább tud terjedni jelenlegi ismereteink szerint a delta variáns az oltottak körében: sokáig lehettünk bizakodók azzal kapcsolatosan, hogy az immunizált emberek nem vesznek részt a vírus továbbadásában, de a variáns által szertefoszlott ez az optimizmus.
2021. augusztus 16. 05:00 Magyarországi gyűjtés kezdődött a görög tűzvész károsultjainak Gyűjtést indítottak a magyarországi görögök a görög tűzvész károsultjainak.
2021. augusztus 15. 22:33 Döntetlen az Újpest–Honvéd találkozón Az eddig pont nélkül sereghajtó Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent ért el az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
2021. augusztus 15. 22:31 Győzelemmel kezdte a Messi utáni korszakot a Barcelona Az előző szezonban bronzérmes Barcelona hazai pályán 4-2-re legyőzte a Real Sociedadot a spanyol labdarúgó élvonal nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.
2021. augusztus 15. 21:58 Federerre több hónapos kihagyás vár – látjuk még játszani? Újabb térdműtét és több hónapos kényszerpihenő vár Roger Federerre, a svájciak 20-szoros Grand Slam-bajnok teniszsztárjára.
18:00 Elemzés a vb-nyolcaddöntők előtt: Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek