Infostart.hu
eur:
359.3
usd:
309.07
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagok, a Comirnaty-vakcinák fecskendőkbe töltve a nagykállói Sántha Kálmán szakkórház oltópontján 2021. november 29-én. A november 22-től december 5-ig tartó, egy héttel meghosszabbított oltási akcióban regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várják az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában, valamint a szakrendelőkben is.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Bejelentés: jönnek itthon a negyedik oltások

A héten megjelenik a vonatkozó szabályozás is. Az is kiderült, az omikron terjedésével lesznek-e ingyenes tesztelési lehetőségek és lesz-e árplafon az antigén teszteknél.

Főként azért vált aktuális kérdéssé az utóbbi hónapokban a negyedik oltás kérdése, mert az egészségügyi dolgozók és a legelőször oltottak esetében most jár le az utolsó dózis utáni hat hónap. Ezután lenne indokolt a korábbi gyakorlat alapján az ismétlő vakcina.

Izraelben az idősek és a veszélyeztetett csoportok (köztük egészségügyi dolgozók) negyedik oltását már hetek óta végzik, ez is mintegy mintaként áll a többi, az oltási programokat - főként a járvány alakulása miatt - később kezdő ország előtt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón kérdésre közölte: még a héten megjelenik az arra vonatkozó jogszabály, hogy

orvosi konzultáció után megkapható lesz a negyedik oltás

Magyarországon.

Egyelőre nem tervezik az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tenni ezt a második ismétlő oltást, azért, mert még nincsenek tudományos tapasztalatok a három dózis utáni védettség csökkenésének mikéntségéről, mértékéről.

Arra a felvetésre, hogy nagy segítség lenne sok embernek az ingyenes tesztelés, Gulyás Gergely úgy válaszolt, hogy a kormány úgy véli, az oltás helyett teszteltetni fogják magukat az emberek, ezért nincs általános ingyenes tesztlehetőség. Csak cégek biztosítanak itthon ilyet, jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: egyre jobbak az antigén tesztek is, de az is látszik, új helyzet áll majd elő az omikron miatt, a fertőzöttség is mást jelent, mint korábban.

Elhangzott: Ujhelyi István beszámolója szerint az EU 900 millió forintot biztosít Magyarországnak ingyenes tesztelésre - Gulyás Gergely közölte, utána fog nézni ennek, ugyanakkor úgy értékelt, hogy ha van is ilyen, 900 millió forint nem túl sok ilyen célra.

Későbbi kérdésre kijelentette:

megfontolandónak tartják az antigén gyorstesztek árának maximálását.

Korábban volt már ez a kormány asztalán, de akkor nem döntöttek az ügyben, csak a PCR-tesztekért elkérhető maximális összeget határozták meg.

Arról, hogy tervezi-e a kormány kötelezővé tenni az oltakozást, illetve kiterjeszteni az oltási igazolványhoz kötött tevékenységek körét, itt írtunk.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×