Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.72
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: unsplash.com

Nemcsak az EU, a Huawei miatt is fájhat az Apple feje

Az Apple megérezte az Európai Unió által kivetett bírságot. Csak hétfőn 78 milliárd dollárral értek kevesebbet a papírjai, kedden pedig tovább esett az értékük. Erre kihatott az is, hogy Kínában jelentősen visszaestek az eladásai a Huawei talpra állása nyomán.

A hétvégén még 179 dollár fölött volt egy Apple-papír ára, hétfőn már csak 174, kedden, az amerikai piac nyitása után pedig már 170 dollárra esett a részvény árfolyama. Ez azt jelenti, hogy hétfőn 78 milliárd dollárral kevesebb volt a cég piaci értéke a pénteki naphoz képest, és tovább folytatódik a trend.

A csökkenés az után következett be, hogy az Apple-t hétfőn az Európai Unió szabályozó hatósága 1,8 milliárd eurós, azaz mintegy 1,95 milliárd dolláros büntetéssel sújtotta. Az indoklás: az Apple szerintük évtizedeken át "visszaélt piaci erőfölényével", és másoknak hátrányt okozva tette elérhetővé a zenei streamingszolgáltatásokat az áruházában. A hatóság szerint az Apple bizonyos korlátozásokat vezetett be, amelyek megemelték a appok fejlesztői számára a díjakat, amelyeket végül a fogyasztókra hárítottak át.

Az Európai Bizottság szerint az Apple díjszabása megakadályozta, hogy a riválisok – például a Spotify – olcsóbb előfizetéseket tudjanak kínálni saját alkalmazásukban, úgy, ahogy az appon kívül, az oldalukon tették. Ezért egyes fejlesztők teljesen leálltak a gyakorlattal, hogy az alkalmazáson belül kínáljanak előfizetést.

Ahogy Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa fogalmazott: "Az Apple az App Store-on keresztül terjesztett zenei streamingalkalmazásokban korlátozta a fejlesztőket abban, hogy tájékoztassák a fogyasztókat az Apple ökoszisztémáján kívül elérhető alternatív, olcsóbb zenei szolgáltatásokról. Ez az uniós trösztellenes szabályok szerint jogellenes, ezért több mint 1,8 milliárd eurós bírságot szabtunk ki az Apple-re."

Az amerikai cég gyakorlatát az után kezdte el vizsgálni az unió, hogy az egyik érintett rivális, a Spotify pert indított ellene a fejlesztőkre kiszabott 30 százalékos díj miatt.

Az Apple sajtóközleményben közölte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen, amelyet azzal bírált, hogy nem szolgáltatott bizonyítékot a fogyasztóknak okozott károkról és figyelmen kívül hagyta az erősödő versenyt. Emellett azt mondta: a döntés "nem a hatályos versenyjogon alapul" és azzal vádolta meg a Spotify-t, hogy az „koordinált” a bizottsággal – mivel a svéd, tehát uniós cég képviselői nyolc év alatt 65-ször tárgyaltak Brüsszellel.

Az unió döntése után a Spotify részvényei mintegy két százalékkal emelkedtek hétfőn.

Az Financial Times megjegyezte, hogy a bírság „aprópénz” az Apple-nek – körülbelül éves globális bevétele 2 százaléka. A gond az, hogy ha egy joghatóságban lecsapnak a techcégekre, akkor az máshol is bátorítja a hatóságokat a hasonló lépésekre. És az Apple ellen Amerikában vizsgálatot folytat az igazságügyminisztérium.

Az Apple-nek közben arra is kell figyelnie, hogy Kínában 24 százalékkal estek vissza az iPhone-eladások az amerikai szankciókkal sújtott Huawei talpraállása – a Mate 60 okostelefon piacra dobása - és más hazai mobilgyártók kihívása miatt. A Huawei egy év alatt 64 százalékkal növelte mobiljai eladásait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×