Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.42
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
iPhone 15. Forrás: X / Apple
Nyitókép: Forrás: X / Apple

A kínaiak nem örülhetnek az új iPhone 15-nek

Nem lesz nagy baja az Apple-nek abból, hogy a kínai kormány akadályokat próbál gördíteni eléje.

Az amerikai gyártó kedden mutatta be az új, iPhone 15-öt, miközben egyik nagy piacán, Kínában megtiltották azok használatát a kormányzati épületekben, illetve kormányzati alkalmazottak körében.

Miként korábban az ünnepnapokat, úgy várják minden évben az Apple-hívők a cég nagy bemutatóinak napját és most sem csalódtak. A kaliforniai cég a világ elé tárta okostelefonjainak legújabb generációját, az iPhone 15-öt.

Közben azonban a vállalatnak az amerikai-kínai geopolitikai és technológiai adok-kapok járulékos hatásaival is meg kell küzdenie. Az új telefonok jobb kamerákkal, egyes piacokon alacsonyabb árral és a első kamera körüli megnövelt hasznos képernyőfelülettel jöttek ki. Továbbá, az Európai Unió nyomásának hatására – és a kiegészítő eszközökkel való kompatibilitás növelése céljából – immár USB-C csatlakozókat kaptak és egyes modellek a titánium váznak köszönhetően könnyebbek, mint a tavalyiak.

A kínai piachoz való hozzáféréssel és a versennyel kapcsolatos kérdések azonban Damoklész-kardjaként – vagy talán egy méretes 5G-s antennaként – tornyosulnak a világ legértékesebb tőzsdei bejegyzésű vállalata felett. Az iPhone adta az Apple tavalyi 394 milliárd dolláros forgalmának több mint felét, de kérdés, hogy a kínai kormányzati épületekben bevezetett iPhone-tilalom mennyire ássa majd alá piaci pozícióját – jegyezte meg a Reuters. Bár Kínában a legtöbb ember androidos telefont használ, előszeretettel veszik az iPhone-t a pénzesebb és telefonjaikat gyakrabban cserélgető vagyonosabb kínaiak.

Nekik most viszont majd dönteniük kell, hogyan kezelik az iPhone használatára vonatkozó korlátozást.

Az Apple-nek meg kell küzdenie a nyugati szankciók ellenére talpon maradt kínai gyártó, a Huawei támasztotta versennyel is, amely a legnagyobb riválisa volt a kínai prémium okostelefonok piacán. A cég az elmúlt hetekben sokkot okozott nemcsak az amerikai üzleti, de politikai világban is az új Mate 60 Pro telefonjával. Ebbe – az amerikai exportkorlátozások ellenére egy – fejlett áramkör került, miközben az amerikaiak nem hitték, hogy a kínaiak rövid időn belül képesek lesznek a kifejlesztésére.

Egyes amerikai törvényhozók szerint azonban a kínaiak az amerikai kereskedelmi korlátozások kijátszásával jutottak a technológiához. A Huawei olyan kiegészítő funkciókkal akar előnyre szert tenni az Apple-lel szemben, mint a műholdas hívások, amelyek a kínai kormány által támogatott hálózatra támaszkodnak. Az Apple jelenlegi iPhone-családja tartalmaz műholdas funkciókat, de ezek csak vészhelyzetekben alkalmazhatók.

Közben a Wedbush tanácsadó cég szerint

eltúlozzák az iPhone-ra vonatkozó kínai állami korlátozás hatását,

ami viszont azért kihatott a cég papírjainak értékére. Az elemzők szerint az Apple a hozzá hű vásárlók körében „frissítési szuperkörre” számíthat, és valószínűleg még meg is fogja emelni egyes iPhone 15-ös modellek árát. A kínai politikát pedig annak tükrében kell nézni, hogy az ott a következő 12 hónapban várhatóan eladott 45 millió iPhone-ból kevesebb mint 500 ezret vehetnek meg kormányalkalmazottak, és még mindig nő az amerikai cég piaci részesedése az országban.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×