Margaret Thatcher biztos forog a sírjában. A Vaslady 35 évvel ezelőtt privatizálta a brit vízszolgáltatókat, „gyenge baloldaliaknak” titulálva ellenfeleit, de most, konzervatív utódai fontolgatják a legnagyobb ilyen cég, a Thames Water államosítását.

Miért a thatcheri dogmával, az úgynevezett „deregulációval” szembeni pálfordulás? A jelenlegi tory kormány szociálisan jóval érzékenyebb ugyan, de nem vágyik kifejezetten az államosításra. Viszont lehet, hogy kénytelen lesz rá, mert magyar pénzben már feldolgozhatatlanul hosszú számmal lehet csak leírni azt az adósságot, amit a London nagy részét kiszolgáló Thames Water felhalmozott: 15 milliárd fontot.

2008-ban körülbelül ekkora mentőhitelt kapott a Valutaalaptól Magyarország.

A cég – és kedden azonnali hatállyal lemondott vezérigazgatója, Sarah Bentley – fejfájását az súlyosbította, hogy az adósság kamatai egy részét az inflációhoz kötötték, és mivel az elmúlt egy évben az már 10 százalék fölött is járt, lehetetlenné vált a törlesztők fizetése.

A kormány ígérget, hogy nem lesz gond a vízellátással

A brit kormány most – akármilyen képzavar is – tűzoltásba kezdett, és válságterveket készít arra az esetre, ha összeomlik a Thames Water. A kabinet ígérete az, hogy bármi történjék is, az nem éri majd hideg zuhanyként a fogyasztókat, és nem akad meg a szolgáltatás.

De vajon drágul-e a víz? Erre az illetékes államtitkár nem adott konkrét választ.

A nyugdíj, és szuverén – például kínai és abu-dzabi - befektetési alapok kezében lévő Thames Water egyelőre kapálózik és próbál pénzeket találni, hogy a víz felett maradjon. Közben felmerült, hogy további négy brit vízszolgáltató lehet hasonló helyzetben. Egy brit kormányforrás azt mondta a The Times című lapnak, hogy „több ilyen cég szenved”.

Sewage dumped in our seas, and debt dumped on the public...

Thames Water should be taken back into public ownership permanently.

In some countries it's ILLEGAL to privatise water. Water is the stuff of life. It should be run for people, not profit. ?pic.twitter.com/pbtMFjda6z

— We Own It (@We_OwnIt) June 28, 2023

Amikor Thatcher 1989-ben privatizálta az egész vízszolgáltatási ágazatot (a modellről világszerte komoly viták dúltak az utóbbi évtizedekben), leírta akkori, ötmilliárd fontos adósságukat.

Fogyasztó, fizess... de ne locsolj!

A cégek tiszta lappal indulhattak, de nem éltek vele. Mostani adósságuk az akkori 12-szerese, 60 milliárd font és ez az elmúlt 34 év inflációjának tükrében is magas.

Az vízművek esetében az állami tulajdon hívei azt vetik a brit kormányok szemére (Thatcher után a munkáspárti kabinetek sem államosították "vissza" az ágazatot), hogy a privatizációval hagyták, hogy a cégek termeljék a profitot, fizették az osztalékot részvényeseiknek és a külföldi befeketőiknek is, de nem fektettek be eleget az infrastruktúrába – miközben a brit fogyasztóknak nincs választásuk, ki a szolgáltatójuk.

Gyakori panasz: a vezetékekből túl sok víz szivárog el, míg az fogyasztók fizetik az emelkedő számlákat, de a kertjüket nem locsolhatják az időről időre bevezetett tilalmak miatt.

Amit a Thames Water művelt, az „nemzeti botrány, ennek mindannyian isszuk a levét” – jegyezte meg a konzervatív The Daily Telegraph című lap, amely vitriolos hangnemben ír az ágazat elszalasztott lehetőségeiről és arról is, hogy még a bukott brit üzleti vezetők is dicsfényben távoznak.

A lap szerint sokkoló, hogy Sarah Bentley vezérigazgató lemondása után megköszönték neki „mindazt, amit eddig tett a cégért, hogy megalapozta a jövőbeli sikert”. Arra azért emlékezzünk, hogy az ő vezetése alatt a cég több tonna szennyvizet öntött a folyókba, a vezetékekből pedig több víz szivárog el, mint az utóbbi öt évben bármikor – szólt a kommentár.

A brit fogyasztók közben azt várják, hogy valaki végre tiszta vizet öntsön a pohárba: mi lesz a vízszolgáltatókkal, a díjakkal és a locsolási tilalmakkal?