Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
324.64
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Michael H/Getty Images

A nyilvánosság elé állt a kegyelmi ügy kirobbantója

Felfedte kilétét a Vidéki prókátor néven ismert tartalomgyártó, akinek szerepe volt a kegyelmi botrány kitörésében is.

„Soha nem vágytam az ismertségre, most sem igazán vágyom rá. Szeretem a céltudatosan felépített nyugodt, békés életemet. Ugyanakkor a kezdetektől feszélyez és idegesít ez a »bujkálás«, mert nem tartom komoly emberhez méltónak, és mert szeretném a saját nevemmel közzétenni a gondolataimat” – kezdi bejegyzését a Vidéki prókátor, aki 2024-ben kirobbantotta a kegyelmi botrányt.

„Most, hogy hivatalba lép a Tisza-kormány, s a gép pörögni kezd, remélhetőleg jó irányt vesznek közös dolgaink, elcsitulnak a viharok, lenyugszik a közélet, véget ér a lélekmérgezés, és egy normális, önmagával békében élő országra jellemző idők jönnek, melyben újra élvezetet okoz részt venni a közéletben. Végre megszűnünk elmegyógyintézetnek lenni – ahogy Krasznahorkai László jellemezte teljes joggal az orbáni Magyarországot –, és reményeim szerint az ország sokkal inkább egy nyugodt, békés ligethez válik majd hasonlóvá. Szívből kívánom, hogy így legyen, s hogy a magyarság hosszú távra vegye a kezébe a sorsát, és ezúttal éljen a tartós fejlődés és a felemelkedés általa kivívott lehetőségével” – tette hozzá.

A hosszabb bejegyzésből kiderült, hogy Fülöp Botond ügyvéd volt az, aki 2024-ben a Kúriai Döntések között megtalálta és szétküldte a sajtónak, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóját védő K. Endrének, mely ügybe akkor az államfő belebukott.

Az Index emlékeztet, hogy a Vidéki prókátor januárban felfedte, hogyan bukkant rá a K. Endrének adott elnöki kegyelemre, valamint miért tartja súlyos erkölcsi és jogállami válságtünetnek az ügyet. Emellett kifejtette, mit várna el egy új hatalomtól a jogállam helyreállítása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×