Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium leköszönõ parlamenti államtitkára, a KDNP frakcióvezetõje az új Országgyûlés alakuló ülésén az Országházban 2026. május 9-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Rétvári Bence elmondta, hogyan szavaz a KDNP a parlamenti bizottsági meghallgatásokon

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői az országgyűlési bizottsági meghallgatásokon a miniszterjelölt személyes képessége, szakmai múltja és elképzelése alapján szavaznak igennel, nemmel vagy tartózkodással – közölte Rétvári Bence frakcióvezető.

Rétvári Bence kifejtette:

  • igennel szavaznak azokra, akiknek a programja egybevág a Fidesz–KDNP szakpolitikai programjával.
  • Tartózkodással szavaznak, ahol a miniszterjelölt elképzelései között vannak rokonszenvesek és aggályosak is, de megadják a lehetőséget a jelöltnek, mert lehet, hogy számukra is elfogadható döntéseket hoz a jövőben.
  • Nemmel szavaznak abban az esetben, ahol a 16 év eredményeinek letagadását látják, és az elmúlt években elért eredményeket veszélyezteti a jelölt programja

– fejtette ki.

Hangsúlyozta: nekik nem a miniszterjelölt pártállása számít, hanem a személyes képességei, a szakmai múltja, és legfőképp az elképzelései.

Aki hasonló célokat tűz ki maga elé, mint amiket a Fidesz–KDNP is fontosnak tart, azt támogatni fogják, aki a számukra fontos értékek mentén akar dolgozni annak megadják az esélyt.

A KDNP frakcióvezetője rögzítette: 2,5 millió magyar ember szavazata viszont arra is kötelezi őket, hogy akik le akarják rombolni 16 év eredményeit, azokkal szemben kiállnak és minden erejükkel megvédik a családpolitikában, patrióta gazdaságpolitikában, alacsony adókban, a migráció elutasításában, közbiztonságban, rezsicsökkentésben, 14. havi nyugdíj bevezetésében, a szegénység csökkentésében, nemzetpolitikában, az egyházak szabad működésében és számtalan más területen elért nemzeti vívmányokat.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×