Infostart.hu
eur:
354.29
usd:
306.02
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Az iráni Forradalmi Gárda motorcsónakja a Stena Impero brit tartályhajónál, a Hormuzi-szorosban fekvő dél-iráni Bandar-Abbász kikötőváros vizein 2019. július 21, két nappal az után, hogy az iráni hadsereg szervezeti egysége lefoglalta a brit tankert a Perzsa-öbölt az Ománi-öböllel összekötő tengerszorosban. Az iráni alkotmányvédelmi tanács szerint a Stena Impero lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza arra, hogy a brit tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót.
Nyitókép: MTI/AP/Mizan/Haszan Sirvani

Irán összekapcsolta hajója lefoglalását az atomalku jövőjével

Bécsben találkoztak a 2015-ös iráni atomalkuban érintett államok képviselői – az Egyesült Államok kivételével -, hogy megpróbálják egyben tartani a megállapodást. Teherán szerint azonban az, hogy a brit hatóságok lefoglalták egyik tankhajóját, az alku megsértését jelenti.

Bár az amerikaiak kilépése és szankciós fenyegetései után veszélybe került nemzetközi atomalku volt a Bécsben válságtanácskozást tartó országok számára az apropó, Irán összekapcsolta az ügyet azzal, hogy a britek leállították és lefoglalták egyik olajszállító hajóját.

Az osztrák fővárosban brit, francia, német, orosz, kínai és iráni küldöttek ültek össze, hogy megpróbálják egyben tartani a 2015-ös történelmi egyezményt. Ebben Irán vállalta, hogy nem dúsít saját területén uránt – és így a gyakorlatban nem tud atomfegyvert kifejleszteni –, cserébe viszont eltörölték ellene az évtizedes és gazdaságát bénító kereskedelmi szankciókat.

Jött azonban Donald Trump amerikai elnök, aki kiléptette az Egyesült Államokat az alkuból, ismét büntetőintézkedéseket vezetett be az iráni olajkereskedelemre, sőt azokat a külföldi cégeket is büntetni kezdte, amelyek Iránnal kereskednek.

Az iráni olajszállítások tiltása különösen bénítóan hat a legyengült iráni gazdaságra.

Bár az európai uniós államok meghajoltak az amerikai nyomás előtt, és cégeik egy része kivonult Iránból, a kormányok szeretnék megőrizni az egyezményt és jogi megoldást találni a kétoldalú kereskedelemre. Az unióból kifelé tartó – és az Egyesült Államokkal hagyományosan szoros szövetséget ápoló – Nagy-Britannia azonban július elején, Gibraltárnál feltartóztatott egy iráni olajtankert. A hivatalos indoklás az volt, hogy a kétmillió hordónyi kőolajat Szíriába szállították, tehát a Damaszkusz elleni EU-szankciók alapján hajtották végre a hajófoglalást.

Erre kontráztak rá az irániak néhány nappal később, amikor leállítottak és lefoglaltak egy brit zászló alatt hajózó tankert a Hormuzi-szorosban.

A bécsi tanácskozáson az iráni küldött, Abbász Aragcsi külügyminiszterhelyettes össze is kapcsolta a tankhajó-ügyet a nukleáris egyezménnyel, és azt mondta: a hajó leállításával megsértették az alkut.

„Az egyezmény aláírói nem emelhetnek akadályt az iráni olajexport elé” – közölte a szövegre hivatkozva. Ugyanakkor „konstruktívnak” nevezte a megbeszéléseket.

„Nem oldottunk meg mindent, de az aláírók elkötelezték magukat, hogy megmentsék az alkut”

– mondta.

A kínai küldöttség vezetője szerint „az összes jelenlévő ország életben akarja tartani az egyezményt, és határozottan ellenzi az Irán ellen egyoldalúan bevezetett amerikai szankciókat."

Májusban Irán azt közölte, hogy az amerikai lépések nyomán felülvizsgálja a nukleáris programját korlátozó egyes rendelkezéseket – így például azt a limitet, amely meghatározza, hogy mekkora mennyiségű uránt dúsíthat. Teherán ezt követően meg is sértette ezt a korlátozást, emellett a megengedettnél 3,67 százalékosnál magasabb dúsítottságú uránt is előállított.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×