Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
316.45
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó láthatósági sárga mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmának támogatói tiltakoznak az üzemanyag adójának emelése ellen Lyonban 2018. november 17-én. Franciaországban: mintegy ezer helyen ötvenezren tiltakoztak a civilek által szervezett megmozdulásokon.
Nyitókép: MTI/AP/Laurent Cipriani

Átrendezik Franciaországot a sárga mellényesek

Átrendezheti a politikai felállást Franciaországban a „sárga mellényesek" megjelenése, akik a hétvégén a magas üzemanyagárak miatt tüntettek országszerte, és további tiltakozó megmozdulásokat is kilátásba helyeztek. Elemzők szerint ez a mozgalom azt jelzi, hogy formálódik egy egységesülő „nép blokk" az Emmanuel Macron pártja által képviselt „elit blokkal" szemben.

Csaknem 300 ezer francia vett részt a „sárga mellényesek” által szombatra meghirdetett spontán akciókon, melyeken az üzemanyagok, elsősorban a dízel drágulása, de általában Emmanuel Macron politikája ellen tiltakoztak. A belügyminisztérium adatai szerint a demonstrációk során, melyek egy jelentős része nem volt bejelentve, egy ember meghalt, 409-en megsebesültek, 282 személyt állítottak elő, közülük 157-et előzetes letartóztatásba helyeztek.

A francia kormány és a mértékadó média érzékelhető aggodalommal figyelte a szombatra meghirdetett, de több helyen vasárnapra is áthúzódó spontán, alulról jövő tiltakozás alakulását. Sokan a helyzet elfajulásától, erőszakos megnyilvánulásoktól tartottak, amelyek lángba boríthatják az országot, de elemzők számára nyilvánvaló volt, hogy a megmozdulás nem fog forradalmat eredményezni.

Az indulatok azonban jelen voltak, a szombat reggeli halálos balesetet is ez okozta egy Lyontól mintegy 80 kilométerre keletre fekvő településen. Egy a gyermekét gépkocsival az orvoshoz szállító anyukát a tüntetők túl látványosan akartak megállítani, mire az érintett hölgy, saját elmondása szerint bepánikolt, megpróbált kitörni a tömegből, elütve egy 63 éves nőt, aki belehalt sérüléseibe.

Máshol is volt erőszak:

Párizsban tüntetők egy csoportja az elnöki palotához akart vonulni, és összecsaptak a velük szembe felvonuló csendőrökkel.

Volt, ahol türelmetlen autós támadt rá a közlekedést akadályozó sárga mellényesekre, és volt, ahol a berúgott sárga mellényesek estek egymásnak.

A miniszterelnök vasárnap este szemmel láthatóan megkönnyebbülve azt mondta egy tévéinterjúban, hogy

hallották a tüntetők követeléseit, de nem változtatnak célkitűzéseiken,

azaz az üzemanyagok környezetvédelmi célokból történő adóztatása a tervek szerint folytatódik.

Politikai elemzők szerint a sárga mellényesek megmozdulása fordulópontot jelenthet a francia politikában, a spontán mozgalom ugyanis egyesítheti a politikailag régóta kifejezetten megosztott alsóbb, szerényebb jövedelmű rétegeket.

Szemünk előtt jön létre az Emmanuel Macron által hangoztatott „progresszisták” és „populisták” megosztottság, mondta Jerome Sainte-Marie, a Pollingvox nevű közvéleménykutató igazgatója a Le Figaro című napilapnak. Szerinte a nagy újdonság a francia politikában az, hogy az államfő pártja által képviselt, magukat progresszistáknak nevező „elit blokkjával” szemben

egyre inkább kialakulóban van egy „népi blokk”,

melyet jelenleg egyetlen politikai párt sem jelenít meg valójában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×