Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Bugár Béla: „Történelmi elágazáshoz érkezett az Európai Unió”

„Történelmi elágazáshoz érkezett az Európai Unió, és nekünk meg kell mondanunk, merre tovább” – mondta Bugár Béla, a szlovák parlament alelnöke az EU-tagállamok európai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottsági elnökeinek pozsonyi tanácskozásán, a COSAC-on.

Bugár Béla szerint egyre inkább az általános ellenszenv és apátia, a populizmus és a szélsőségesség veszi át az uralmat a politikában. Az EU éppen ezért számos kihívás előtt áll. A kormánypárti Híd elnökének meggyőződése, hogy Szlovákia uniós elnöksége alatt az európai viták során felelősségteljes partner és közvetítő lesz.

A pozsonyi parlament alelnöke úgy véli, történelmi elágazáshoz érkezett az Európai Unió, ezért a brüsszeli képviselők feladata, hogy megmutassák az embereknek, hogy az uniónak van értelme. Bugár hangsúlyozta, hogy előrelépéseket kell tenni elsősorban a migrációs kérdésben, a terrorizmus elleni harcban, illetve a fiatal európaiak egzisztenciális kérdéseiben.

„Ne lehessen az, hogy néhány tagország döntsön például a migráció kérdésében, és saját akaratát ráerőszakolja a többi tagállamra. Ilyen nem fordulhat elő. Nem lehet az, hogy helyettünk más döntsön. Az Európai Unió akkor lesz egységes, ha azt mindenki magáénak fogja érezni, és minden egyes döntés közösen születik” – fogalmazott Bugár.

Bugár Béla véleménye szerint a jelen kérdéseire a választ az jelenti, hogy több Európára van szükség ott, ahol annak értelme van, és ahol a polgárok azt elvárják.

A szlovák külügyminiszter szintén felszólalt a pozsonyi értekezleten. Miroslav Lajčák azt hangsúlyozta, „az emberek félnek, hogy elveszítik a biztonságot, az identitásukat és a jólétet, ezért legfőbb ideje, hogy kritikus szemmel nézzünk az unióra és önmagunkra egyaránt”.

Kiemelte, hogy az unió a lehető legjobb kapcsolatot szeretné fenntartani Nagy-Britanniával. A tárgyalásokat nem lehet addig megkezdeni, míg London be nem jelenti a kilépést, ugyanakkor véleménye szerint nem lehet tétlenkedni. Ezzel arra utalt, hogy a szeptemberben Pozsonyban sorra kerülő EU-csúcson is foglalkoznak majd az unió jövőjével.

„Mindnyájan egy modern, előre tartó Európát szeretnénk, amely inkább összeköt, mint megoszt. El kell magyaráznom az állampolgárainknak, hogy az unió miért jelent megoldást, semmint problémát, miért a barátunk és nem az ellenségünk, miért nincs jobb alternatíva” – tette hozzá a szlovák külügyminiszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×