Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Moszkvát nem ijeszti a NATO, de...

Alig egy hónappal a NATO varsói csúcsértekezlete előtt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Lengyelországban, ami további aggodalmat kelt a moszkvai vezetőség körében.

Ursula von der Leyen rámutatott arra, hogy a Nyugat fontosnak tartja a NATO és Oroszország kapcsolatának javítását célzó, 1997-ben létrehozott Tanács alapító okiratának maradéktalan betartását. Ebben az aláírók elkötelezték magukat arra, hogy nem telepítenek újabb katonai erőket a szerződő felek területével határos térségekbe.

A német védelmi miniszter megelégedéssel állapította meg, hogy hosszabb szünet után a NATO-Oroszország Tanács újraindította munkáját. Ursula von der Leyen azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy vázlatosan elkészült a Németország biztonságpolitikáját rögzítő úgynevezett Fehér Könyv felújított változata. Az első kiadás még a hidegháború idején, 1969-ben jelent meg.

A legutóbbi, 2006-ban közzétett Fehér Könyv Oroszországot mint Németország elsőrendű partnerét említette, lapértesülések szerint azonban a rövidesen megjelenő kiadás a nemzetközi terrorizmust, az ellenőrizhetetlen migrációt, és a klímaváltozással járó beláthatatlan fejleményeket nevezi meg legveszélyesebb biztonságpolitikai tényezőnek, Oroszországot pedig már nem partnerként, hanem vetélytársként említi.

A Fehér Könyv korszerűsített változatát Moszkvában aggasztónak nevezték. Putyin elnök szóvivője rámutatott, hogy Németország biztonságpolitikáját ismertető dokumentum egyértelműen Oroszország álláspontjának félreismeréséről tanúskodik, holott a moszkvai kormány a kölcsönös előnyökre alapuló együttműködés megteremtésén fáradozik Európában. Utalt arra is, hogy a Fehér Könyv rövidesen megjelenő változata távolról sem szolgálja a kelet-nyugati bizalom erősödését.

A NATO július elején esedékes varsói csúcsértekezletén kiemelt téma lesz az Oroszországgal fenntartott kapcsolat. A budapesti amerikai nagykövet szerint minden jel arra mutat, hogy Oroszország jelenleg versenytársa és nem partnere a NATO-nak; ezért a varsói csúcs résztvevői kénytelenek lesznek átértékelni a Moszkvához fűződő viszonyt. A diplomata azonban leszögezte, hogy az Észak-Atlanti Védelmi Szövetség nem jelent fenyegetést Oroszország számára.

 
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×