Infostart.hu
eur:
399.8
usd:
346.28
bux:
101068.22
2025. július 29. kedd Flóra, Márta
Planet Mars in the Starry Sky of Solar System in Space. This image elements furnished by NASA.
Nyitókép: 24K-Production/Getty Images

Gyönyörű lesz most a Mars – egész sokáig láthatjuk

Napokon belül a közelünkbe ér, januárban találhatunk rá alkalmat, hogy lássuk.

Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.

Azt írták, hogy a vörös bolygó egész hónapban fenséges látványt nyújt majd, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet.

Kiemelték, hogy

a Svábhegyi Csillagvizsgálóban januárban és februárban számos programmal készülnek, hogy minél többen távcsőben is megcsodálhassák a bolygó részleteit.

A földpályán kívül keringő bolygóknak van egy kitüntetett helyzete, amit a Nappal való szembenállásnak, azaz oppozíciónak neveznek. Ilyenkor a bolygó épp a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el az égen, vagyis "szembenáll a Nappal". Mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, tehát ilyenkor tudjuk a legjobban megfigyelni a vörös bolygót, amely ilyenkor napnyugtakor kel és napkeltekor nyugszik, így az egész este és éjszaka jól látható – magyarázták a közleményben.

Kitértek arra is, hogy a Mars oppozíciós ciklusa során az igazán nagy oppozíciók 15-17 évente következnek be. Hozzáfűzték: a ciklusban 6-7 oppozíció van, amelyből a marspálya elliptikus alakja miatt 2-3 nagynak, 3-4 pedig kis oppozíciónak tekinthető. Azt írták, hogy a bolygó mostani földközelsége január 12-én, jelenlegi kis oppozíciója pedig január 16-án lesz.

Január 12-én a Mars bolygó kiválóan fog látszódni az éjszakai égbolton. 19:00-kor kellemesen magasan, 25 fokkal a keleti horizont felett jár majd, éjfél után pedig közel 67 fok magasan fog delelni. Azon a napon a vörös bolygó majdnem annyira fényes lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz, és az Ikrek csillagkép legfényesebb csillaga, a Pollux alatt lesz látható, a majdnem teli Hold alatt körülbelül 20 fokkal – írták a közleményben.

A tájékoztató szerint

jövő héten két szabadszemes együttállást is láthatnak az érdeklődők.

Január 13-án, hétfőn éjszaka a Mars, a telihold és a Pollux az egész este folyamán együttáll majd, az általuk alkotott háromszög pedig éjfél körül egyenlő szárú lesz majd. Január 17-én, pénteken az este pedig pontosan egy vonalban lesz látható a Mars és az Ikrek csillagkép két fényes csillaga, a Pollux és a Castor.

Januárban és februárban a Svábhegyi Csillagvizsgáló legtöbb esti programján a Marsé a főszerep. Aki szeretné nagy távcsővel megfigyelni a misztikus, Föld-szerű planétát, látogasson el a csillagvizsgálóba – javasolták.

A jelenségről és annak megfigyeléséről további részletek olvashatók a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Hiába a sok eső, nincs változás a Balatonon
Vízügy

Hiába a sok eső, nincs változás a Balatonon

Az elmúlt napok esőinek köszönhetően nem nőtt, mindössze nem csökkent tovább az ország nagy tavainak vízszintje – mondta az InfoRádióban Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kifejtette, napokig tartó, lassú, áztató esőre lenne szükség az érdemi változáshoz.

Nagy Márton feltárta a gyengébb gazdasági teljesítmény okait, és új támogatási formákat ígért

Tovább rontotta növekedési várakozását a kormány, már csak egyszázalékos GDP-bővülést vár 2025-re. Nagy Márton keddi tájékoztatóján azt is elmondta, új adócsökkentési megoldásokon dolgozik a kormány, de a kkv-k és az állami alkalmazottak százezrei is új programokra készülhetnek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.30. szerda, 18:00
Varga-Bajusz Veronika
a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Estek az amerikai tőzsdék a nagy amerikai döntés előtt

Estek az amerikai tőzsdék a nagy amerikai döntés előtt

Tegnap lefordultak a tőzsdék Európában és Amerikában is az EU-USA vámalku bejelentése után, ezt követően ma reggel megjött a felpattanás Európában, és az USA-ban is feljebb kerültek a vezető részvényindexek. Időközben sorra érkeznek a gyorsjelentések és a különböző reakciók a vámokra a vállalatok háza tájáról. A Novo Nordisk árfolyama valósággal összeomlott: több mint 26 százalékos esést is láthattunk már, miután a cég másodszor is csökkentette idei évre vonatkozó előrejelzését. Nagyobb piacmozgató gazdasági eseményre a mai napon nem számíthatunk, elsősorban a vámbejelentések hatásait, valamint a gyorsjelentéseket emészthetik a befektetők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×