Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
320.55
bux:
152270.74
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Budapesten 2021. május 27-én.
Nyitókép: Cseke Csilla

Karikó Katalin megszólalt a Nobel-döntés után

Számára a legnagyobb örömöt a kutatás izgalma adja.

„Csak az érdekel és arra koncentrálok, amin tudok változtatni, amire van hatásom, és a díjbizottságokéra nincs”, közölte a Forbes.hu érdeklődésére Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, miután kiderült, hogy az orvosi Nobel-díjat nem ő kapta.

A koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében játszott szerepéért az utóbbi időben több díjat is kapott a magyar tudós. Most azt mondta, számára a legnagyobb örömöt a kutatás izgalma adja, valamint az a tudat, hogy a munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a gyógyításban fontos platform technológia létrejöjjön.

Teljesen egyetért Richard Feynmann amerikai elméleti fizikus véleményével, aki szerint a díjak nem lényegesek, a valódi díj maga a felfedezés.

Hétfőn jelentették be, hogy a hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Csütörtökön 10 órától sajtótájékoztató keretében ismerteti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeptemberi Inflációs jelentését. Az aktuális makrogazdasági előrejelzéseket tartalmazó dokumentum sarokszámait már kedden megismerhettük (ebből kiderült, hogy az idei évre átlagosan 1,8 százalékos növekedést és ugyanekkora inflációt vár a jegybank stábja), most viszont kiderülnek a részletes prognózisok is. Az eseményről ebben a cikkben percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×