A jó állapotban fennmaradt DNS-t két fosszíliából nyerték - egy Szibériában feltárt 45 ezer éves csontvázból, valamint egy 4300 éves őrlőfogból, amely az oroszországi Vrangel-szigeten került napvilágra.

"A Vrangel-szigeti mamut esetében lényegesen kisebb volt a genetikai változékonyság, idősebb fajtársával összehasonlítva, ami a csekély egyedszám, valamint a beltenyészet jele" - hangsúlyozta Love Dalén, a Svéd Természettudományi Múzeum genetikusa, a tanulmány vezető szerzője.

A gyapjas mamut körülbelül 700 ezer évvel ezelőtt jelent meg Szibériában, ahonnan Eurázsia északi részén és Észak-Amerikában terjedt el.

Mint Eleftheria Palkopoulou, a Harvard Egyetem genetikusa, a cikk első szerzője kiemelte, a genomvizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy kétszer csökkent drámai módon a mamutpopuláció. Az egyik 280 ezer éve következett be, a mamutok azonban még átvészelték ezt az egyedszámcsökkenést, nem így a másodikat, amely a legutóbbi jégkorszak vége felé, 12 ezer éve következett be. Mindmáig vita tárgya, hogy kihalásuk az enyhébbé váló éghajlattal vagy a túlvadászással van-e összefüggésben.

Becslések szerint a második kihalási hullámot 300-1000 egyed élhette túl. A Vrangel-szigeti aprócska "kolónia" még körülbelül 6000 éven át maradt fenn, miután a szárazföldön már az összes mamut kihalt.

"A beltenyészet nyilvánvalóan hozzájárult a genetikai változékonyság csökkenéshez és a mamutok eltűnéséhez" - mutatott rá Love Dalén, aki szerint rendkívül fontos minél teljesebben feltérképezni a kihalt állatok genomját. Magyarázata szerint e vizsgálatok révén nemcsak jobban megismerhető az adott fajok biológiája, hanem az is megtudható, hogy miért és miképp tűntek el a Föld színéről.