Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Harckocsizó egy amerikai gyártmányú M1A2T tankon a tajvani hadsereg évenkénti éleslövészati hadgyakorlatán Hszincsu megyében 2025. július 10-én. A tíznapos manőverek célja a kínai inváziós fenyegetéssel szembeni védekezés gyakorlása.
Nyitókép: Ritchie B. Tongo

Kína szankciókat vetett ki amerikai hadiipari vállalatokra

Nem késlekedtek a válasszal.

Kína szankciókat vetett ki pénteken húsz amerikai hadiipari vállalattal és tíz cégvezetővel szemben, egy héttel azután, hogy Washington nagy értékű fegyvereladást hagyott jóvá Tajvan számára.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával - közölte a pekingi külügyminisztérium.

A szankciók alá vont cégek között szerepel a Northrop Grumman Systems, a L3Harris Maritime Services és a Boeing St. Louis-i részlege, illetve az Anduril Industries vállalatot alapító Palmer Luckey, az egyik olyan cégvezető, aki mostantól nem léphet be Kína területére sem.

Múlt héten a Pentagonhoz tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA) bejelentette, hogy az Egyesült Államok több mint 11 milliárd dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Tajvan számára, ami a sziget történetének eddigi legnagyobb egyedi amerikai fegyvercsomagja. Nyolc fegyverrendszert foglal magában, köztük HIMARS nagy mozgékonyságú rakéta-sorozatvetőket, önjáró tarackokat, Javelin páncéltörő rakétákat, Altius típusú cirkáló lőszereket (öngyilkos drón), valamint kapcsolódó felszereléseket és támogatási szolgáltatásokat. A tajvani védelmi minisztérium szerint az összérték körülbelül 11,1 milliárd dollár.

A Pentagon közlése szerint az eladás az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és gazdasági érdekeit szolgálja, támogatja Tajvan fegyveres erőinek modernizációját, és hozzájárul egy "hiteles védelmi képesség" fenntartásához. Washington hangsúlyozta: a cél az elrettentés erősítése és a térség stabilitásának megőrzése.

Kína már a bejelentés után élesen reagált, és a kínai külügyminisztérium pénteken ismét hangsúlyozta: "Tajvan ügye Kína alapvető érdekeinek középpontjában áll, és ez a legelső vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni a kínai-amerikai kapcsolatokban".

Hozzátették: "azok, akik fegyvert adnak el Tajvannak, meg fogják fizetni az árát ennek a hibának".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×