1988: Hollandia–Szovjetunió 2-0

A 36 évvel ezelőtti, müncheni döntő különleges volt abból a szempontból, hogy a résztvevő két válogatott megmérkőzött már egymással a csoportszakaszban is. Akkor, Kölnben, a két gárda bemutatkozó mérkőzésén, a szovjetek nyertek 1-0-ra, Rácz László góljával. Az elődöntőben a Szbornaja meggyőző játékkal verte meg az abban az évben mumusának számító olaszokat, az Oranje ellenben csak óriási küzdelemben, Marco van Basten a 88. percben lőtt látványos góljával kerekedett felül a rendező (nyugat)németeken. A döntőben ellenben nem az addig veretlen, a hollandok és az olaszok között az angolokat is legyőző szovjetek voltak jobbak, hanem a holland válogatott. Ruud Gullit és Marco van Basten egy-egy felejthetetlen gólja után ráadásul Igor Belanov büntetőt hibázott.

1992: Dánia–Németország 2-0

Unalomig ismételt történet, hogy a dánok ki sem jutottak a tornára, csak a jugoszlávok kizárása miatt indulhattak. Ráadásul kiemelkedően legjobb játékosuk, a Richard Möller-Nielsen kapitánnyal összevesző Michael Laudrup nélkül. Már az meglepetés volt, hogy továbbjutottak a csoportból, a végső győzelemre is esélyes franciákat és angolokat hazaküldve, aztán az elődöntőben – még nagyobb szenzációt keltve – tizenegyespárbajban elbúcsúztatták a jobb játékosokból álló holland csapatot. A döntőre megkapták a világbajnok német válogatottat, amely az egyesítés után már egykori keletnémet játékosokat is felvonultatott, köztük Thomas Dollt, a Ferencváros későbbi edzőjét. A Nationalelf a házigazda svédek ellen nyerte meg a maga elődöntőjét. Nem akadt olyan fogadóiroda és nem akadt olyan tekintélyes elemző, ami, és aki arra számított, hogy a döntőben folytatódhat a dán csoda. Ám John Jensen viszonylag gyorsan megszerezte a vezetést, utána pedig Peter Schmeichel még azokat a lövéseket is kivédte, amiről úgy gondolhattuk, halandó ember nem háríthatja. Ráadásul a hajrában a kislánya halálos ágyától visszatért Kim Vilfort is lőtt egy gólt. Dánia nyert, teljessé vált a tündérmese.

1996: Németország–Csehország 2-1

Ez sem volt teljesen sima, s nem csak azért, mert végül – Patrik Berger vezető és Oliver Bierhoff egyenlítő gólja után – aranygóllal nyertek a németek, Bierhoff lőtte azt is. A két csapat a csoportkör első fordulójában is találkozott, akkor a németek simán nyertek 2-0-ra, annál sokkal kiegyenlítettebb volt a döntő. Igaz, Berti Vogts csapata addigra majdnem elfogyott, halványan bár, de még az is felvetődött, hogy Oliver Kahn mezőnyjátékosként ül le a kispadra. Az egyenes kieséses szakaszban egyébként szinte egyforma teljesítményt nyújtott a két csapat, egygólos siker a negyeddöntőben, tizenegyespárbaj megnyerése az elődöntőben.

2000: Franciaország–Olaszország 2-1

Még egy finálé, amelyben nem volt elég 90 perc a döntéshez. A franciák védték a világbajnoki címet, de babonás híveik tartottak a múlttól: az aktuális világbajnok addig soha nem tudta megnyerni az Eb-aranyat. Még a Beckenbauer vezette Nationalelf sem, 1976-ban. Ráadásul a Kékek szinte csak elvergődtek a fináléig, a negyeddöntőben, 1-2-nél, Raúl a 90. percben hibázott büntetőt, szertefoszlatva a spanyol álmokat, majd az elődöntőben a portugálok egy olyan tizenegyessel estek ki, amely után még a mindig higgadt Figónál is elszakadt a cérna. Az olaszok ellenben az első négy meccsüket megnyerték, majd az ötödiken, Francesco Toldónak köszönhetően, kiejtették a társrendező hollandokat. Ráadásul még vezetek is a döntőben Marco Delvecchio góljával, de ez is kevés volt. Sylvain Wiltord a 94. percben, még a rendes játékidőben egyenlített, aztán a 103. percben az éppen a Juventus alkalmazásában álló David Trézeguet felültette az Eb-trónra a Kékeket.

2004: Görögország–Portugália 1-0

Fura történet ez is… A torna nyitómeccsén a görögök 2-1-re megverték a portugálokat, úgy, hogy az akkor 19 éves Cristiano Ronaldo a 93. percben szépített, a házigazdának esélye sem volt elkerülni a vereséget. De hol volt ennek a szenzációértéke ahhoz képest, hogy Otto Rehhagel görögjei aztán továbbmentek a csoportból, majd az egyenes kieséses szakaszban 1-0-ra megverték a címvédő franciákat, aztán a nagyon jó benyomást keltő cseheket is. Öt meccsen voltak úgy túl a görögök, hogy egyik előtt sem voltak esélyesek. A hatodikon sem… Senki sem tudta elképzelni, hogy még egy meccset meg tudnak nyerni 1-0-ra, még egyszer le tudják győzni a közönségtől támogatott, s vitathatatlanul jobb erőkből álló, az angolokat és a hollandot is hazaküldő portugálokat. Ám a mérkőzés egyetlen gólját Andreasz Hariszteasz szerezte…

2008: Spanyolország–Németország 1-0

A spanyolok idegen földön nyert első nagy trófeája kapcsán megjegyezhetjük, hogy a La Roja menetelése hasonlított a mostanihoz. Luís Aragones legénysége az oroszokat 4-1-re, a svédeket és a görögöket 2-1-re megverve tökéletes mérleggel lépett tovább az első szakaszból, ám utána jött a nagy falat: az olasz válogatott. A válogatott ászai azt mesélték később, a Squadra Azzurra elleni tizenegyespárbaj megnyerése után kezdték érezni, ez egy nyerő generáció, Európa-bajnokok lehetnek. Az elődöntőben gurítottak egy hármast a hollandok elleni siker után nagyszerű kritikákat kapó oroszoknak, majd jött a bécsi döntő az egyenes kieséses szakaszban a portugálok és a törökök ellen is 3-2-re győző Nationalelf ellen. Fernando Torres, ahogyan azt tette már a korosztályos válogatottban is, megnyerte góljával a németek elleni finálét.

2012: Spanyolország–Olaszország 4-0

Világ- és Európa-bajnokként érkezett a La Roja a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra. Egyetlen csapattól, egyetlen ellenféltől tartott csak: az olasz válogatottól. Az első ellenféltől. Ezért aztán a csoportmeccseket indító 1-1-es döntetlennel egyik csapat sem volt nagyon elégedetlen. A spanyolok az első, az olaszok a második helyen léptek tovább a csoportból. A címvédő aztán megverte a franciákat, majd (tizenegyespárbajban) a portugálokat. De a Squadra Azzurra is végigment az úton: az angolokat szétlövésben, a németeket, Mario Balotelli pályafutásának talán legjobb-leghíresebb mérkőzésén, 2-1-re verte meg. A döntő aztán az esélyesebbnek vélt csapat kiütéses győzelmét hozta: a 4-0 az Eb-döntők rekordja. Teljessé vált a sorozat: Iker Casillas, illetve a spanyol védelem a 2008-as Eb, a 2010-es vb, majd a 2012-es Eb egyenes kieséses szakaszában és döntőjében, tíz mérkőzésen, egyetlen gólt sem kapott.

2016: Portugália–Franciaország 1-0

Ki ne emlékezne rá: ha a magyar válogatott Lyonban megveri a portugálokat, Cristiano Ronaldo és társai utazhatnak haza. 3-3-nál, néhány perccel a vége előtt, Elek Ákos lövése után a kapufáról pattant ki a labda. A portugálokat túlélték, s bemasíroztak a döntőbe, kicsit úgy, mint most az angolok. A horvátokat hosszabbításban, a lengyeleket tizenegyespárbajban ütötték ki, a walesiek elleni 2-0 az elődöntőben volt az első meccs, amelyet megnyertek a rendes játékidőben. Ezzel szemben a franciák a nyolcaddöntőben az íreket, a negyeddöntőben az angolverő izlandiakat, az elsődöntőben a németeket is legyőzték. Diedier Deschamps csapata készen állt arra, hogy – a szövetségi kapitány generációjának 1998-as világbajnoki címét lemásolva – hazai pályán Európa-bajnok legyen. Mint tették azt Michel Platinivel az élen a nagy elődök 1984-ben. Minden a franciák mellett szólt, különösen azt követően, hogy Cristiano Ronaldo a 25. percben megsérült. Ám a Kékeknek semmi sem sikerült, Eder gólja pedig a hosszabbításban meghozta a torna legnagyobb meglepetését.

2021: Olaszország–Anglia 1-1 (3-2)

A legutóbbi Eb-döntőnek, az addigi teljesítmények alapján nem volt biztos favoritja. Az olaszok Rómában játszották mind a három csoportmeccsüket, 7-0-s gólkülönbséggel, kilenc ponttal zártak. Utána Londonban verték meg az osztrákokat, Münchenben a belgákat, majd az elődöntőben ismét Londonban, tizenegyesekkel a spanyolokat. Az volt addig a legnehezebb meccsük. Az angolok a csoportmeccseiket a Wembley-ben játszhatták, minimálprogrammal, de elsőként jutottak tovább, a skótok elleni 0-0 előtt 1-0-ra verték a horvátokat, utána 1-0-ra a cseheket. A nyolcaddöntőben 2-0-ra nyertek a magyarok ellen a továbbjutást kiharcoló németek ellen, még mindig Londonban. A negyeddöntőre el kellett utazniuk Rómába, de a rossz napot kifogó ukránok sehol sem jelenthettek gondot (4-0). Utána, ismét a Wembley-ben következett a dánok elleni, a vártnál nehezebben, hosszabbításban 2-1-re megnyert elődöntőben. Az olaszok voltak a fiáléig jobbak, de az angolok játszottak otthon. Ráadásul Luke Shaw a 2. percben megszerezte a vezetést. A Squadra Azzurra csak nagy nehezen egyenlített, végül, 1976 óta először, tizenegyespárbaj döntött a fináléban. Az utolsó angol lövő hibázott…