A magyar válogatott hivatalos történetének első hazai mérkőzésére mindössze két játékos maradt az előző októberi, 5-0-s bécsi vereséget elszenvedők közül, a két fradista, Berán József és Koltai-Kolhanek József. Érdekes, hogy a tizenegy játékos (Sipos – Berán, Fehéry – Koltai, Kiss Gy., Gorszky – Braun, Károly, Niessner, Minder, Borbás) hét klubból verbuválódott. Ismét akadt egy olyan futballista, aki abban az évben nem szerepelt az első osztályban: Niessner Aladár, a csak nemzetközi meccseken szereplő műegyetemisták középcsatára.

A Millenárison, 750 néző előtt – még egy érdekesség: a BTC-vel kétszeres bajnok, de akkor már a BEAC-ba igazolt Ordódy Béla vezette a találkozót – a vendégek Rezek révén jutottak vezetéshez a 9. percben, ám a 16. percben a magyar válogatott hivatalos történetének első gólját megszerezve Borbás Gáspár szépített.

A 78. percben megszületett a győztes gól is: Minder Frigyes lőtte (2-1). A teljes képhez hozzátartozik, az MLSZ eredetileg az osztrákokat hívta erre a dátumra, ellenük jelölte ki a Sipos – Berán, Reiner – Gorszky, Skrabák, Bayer – Niessner, Róka, Buda, Minder, Borbás kezdőcsapatot még március 7-én. Négy hét alatt megváltozott az ellenfél, s öt helyen az összeállítás.

Végül egy a két legjobb prágai klub, a Slavia és a DFC játékosai nélkül érkezett kombináltat győzött le csapatunk, nagy nehezen. A csehek, miként korábban évtizedeken át a csehszlovákok, nem is tekintik ezt a találkozót a két ország közötti hivatalos mérkőzésnek. (Érdekes volt az előmérkőzés: az első osztályú klubok második csapatainak játékosaiból összeállított válogatott a másodosztály kombináltjával.)

Borbás Barna részben családi, részben történeti anyagok alapján írta meg a hőskorszak egyik legjobbja, dr. Borbás Gáspár életrajzát, amely éppen az évforduló kapcsán jelent meg és stílusosan az Első gól címet viseli. A nagy mérkőzés színhelyén, a Millenáris-pályán tartott bemutatón elmesélte, a könyv előszavában is rögzíti, hogy „a néhai ügyvéd-labdarúgó – legalábbis élete végén – komoly és zárkózott ember volt, a múltról alig beszélt, érdemeivel sosem dicsekedett. Ennélfogva az életút meghatározó elemei teljesen ismeretlenek voltak a család (legalábbis a leszármazottak) előtt.” Szerencsére ez mostantól, hála a dédunoka kutatásainak, már nem igaz. A történészi alapossággal és távolságtartással, mégis érezhető szeretettel és emócióval megírt könyvből sok mindent megérthetünk a magyar labdarúgás első negyedszázadáról és egyben XX. századi történelmünkből is.