Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten 2022. november 10-én. Az együttműködés célja, hogy a közmédia az összes csatornáján bemutathassa a 2024-es párizsi olimpiára készülő, illetve kvótáért küzdő sportolók útját a nyári játékokig.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Keményen üzent Gyulay Zsolt a Liu testvérek távozása után

Két ekkora világklasszist még nem veszített el egyszerre a magyar sport – mondta az InfoRádióban az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu-fivérek országváltási ügyéről a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Arról is beszélt, a mostani nehezített helyzetben is biztosított az élsportolók színvonalas felkészülése a párizsi olimpiára.

Gyulay Zsolt csalódottságának adott hangot, amiért a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek és a Liu testvéreknek nem sikerült megegyezniük a folytatásról, mindazonáltal úgy véli, köszönettel tartozhatunk nekik, hogy eddig magyar színekben versenyeztek.

Az elmúlt napon a Magyar Olimpiai Bizottságban is tárgyalták Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor országváltási ügyét. Ezzel kapcsolatban a MOB-elnök azt is megjegyezte: sejthető volt, hogy az nem lesz működőképes, hogy kínai edzővel, kínai felkészülésben magyarként fussanak neki a 2026-os milánói téli olimpiának, hogy aztán kínai versenyzőket verjenek meg a döntőben.

A szakember egyetértett azzal, hogy minden helyzet más, tehát a Liu-fivérek országváltását nem is érdemes például összehasonítani Dusev-Janics Natasa ügyével, amely egyébként óriási indulatokat váltott ki annak idején. Gyulay Zsolt szerint a jövőre nézve inkább azon kell elgondolkodni, hogy miként lehet megtartani a hasonló versenyzőket, illetve edzőket.

Azzal együtt, jegyezte meg, hogy meglátása szerint az elmúlt tíz év invesztíciója, ami a sportban történt, szemmel láthatóan azt eredményezte, hogy

már nem kifelé áramlanak, hanem inkább hazafelé jönnek az érintettek.

Köszönhetően a kiemelt támogatásoknak és a megbecsülésnek – magyarázta a MOB-elnök, példaként említve a nagyon vonzó olimpiai járadékrendszert. „Van, akit el lehet csábítani, van, akit nem, ebben sok minden közrejátszik” – fogalmazott.

Gyulay Zsolt azt is megjegyezte: mint versenyző, meg tudja érteni, hogy a Liu-testvérek követni akarják edzőjüket, Csang Csing Linát, aki pótszülőként kiskoruk óta mellettük volt.

Két ekkora világklasszist még nem veszítettünk el

– hangsúlyozta a MOB-elnök, aki szerint akár még két olimpia is benne lehet a két sportolóban. Tehát ilyen szempontból nagyon érzékeny veszteségnek tartja az országváltásukat.

A Liu-testvérek az InfoRádió Arénájában 2019 februárjában így nyilatkoztak pályafutásukról:

Nem szenved csorbát az olimpiai felkészülés

Gyulay Zsolt arról is beszélt az InfoRádióban, hogy még a mostani nehezített helyzetben is biztosított az élsportolók színvonalas felkészülése a párizsi olimpiára.

Mint mondta, nemrégiben zárult a konzultációjuk a sportágakkal, ami során azt is felmérték, hogy ki hol tart a kvalifikációs folyamatban, és hogy miben tud segíteni a MOB, hogy minél több kvótát szerezhessenek.

A felmérések alapján azt lehet mondani, nagyon tág a szórás:

114 és 210 közötti kvótával számolnak

– tette hozzá az elnök, aki szerint sok múlhat majd a csapatsportokon.

Egyetértett azzal, azok az „állócsillagok”, akik az elmúlt éveket is meghatározták – elsősorban Kopasz Bálint, Szilágyi Áron és Milák Kristóf – idén is jól teljesítettek, és mindig lehet rájuk számtani. Párizs viszont még messze van, így egyelőre a kvótaszerzés és a kvalifikáció lenne a lényeg – tette hozzá Gyulay Zsolt. Szerinte ezen a téren nagyon össze kell dolgozniuk a szövetségekkel a mostani gazdasági helyzetben, ami a sportot is nagyon élesen érint. Kiemelte: a sportállamtitkársággal együtt azon vannak, hogy a közvetlen olimpiai- és kvalifikációs felkészülést semmilyen hátráltató körülmény ne gátolja.

A MOB-elnök szavai alapján egy élsportoló nagyon gyorsan tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, amik lényegében egész pályafutásukat végigkísérik, gondolva itt például arra, hogy a külföldi versenyeken is eltérőek a feltételek, de csak az eredmény számít.

„Gyakorlatilag örök túlélők az élsportolók, és szerintem ebben a nehéz helyzetben is tudnak alkalmazkodni”

– fogalmazott.

Végül megismételte, szorosan együttműködve a (sport)szakállamtitkársággal, nem fog csorbát szenvedni az olimpiai felkészülés, tehát nem lehet majd arra hivatkozni, hogy azért nem szereztünk kvótát, vagy szerepeltünk le Párizsban, mert nem tudnak a magyar versenyzők felkészülni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, míg a kisebb pártok közül van, amelyik már csütörtökön lezárta ebbéli tevékenységét, szombaton már csak egy busszal parkol le Érden. A DK „falunapot” tart, a Mi Hazánk Budát választotta 85. kampányhelyszínéül. Részletek.

Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Először az egyéni, utána a listás, majd a nemzetiségi szavazólapokat fogják megszámolni – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Nagy Attila a vasárnapi választás szabályairól és az eredményközlés módjáról is tájékoztatást adott. Minden választási tudnivaló egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Veszélyes képességű mesterséges intelligencia tűnt elő a semmiből, azonnal valóságos pánikot okozott

Veszélyes képességű mesterséges intelligencia tűnt elő a semmiből, azonnal valóságos pánikot okozott

Az Anthropic AI-laboratórium több fronton is meghatározó lépéseket tett az elmúlt napokban. A vállalat bemutatta a kiberbiztonsági szempontból áttörést jelentő Mythos modelljét, majd rögtön elindította a Project Glasswing nevű iparági kezdeményezést a világ kritikus szoftverinfrastruktúrájának védelmére. Az általuk létrehozott modell ugyanis olyan erős fegyver, amely ha rossz kezekbe kerülne, az beláthatatlan következményekkel járna a digitalizált világunk stabilitására. A fejlemények miatt az amerikai pénzügyminiszter és a Fed elnöke rendkívüli megbeszélést hívott össze a legnagyobb bankok vezetőivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×