Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
315.51
bux:
149543.41
2026. augusztus 12. szerda Klára
A győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Max Verstappen elmondta, mi volt a győzelme kulcsa

Minden versenyző kiemelten nyilatkozott a gumiválasztási és kerékcserés döntésekről.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a jó gumiválasztást nevezte meg győzelme kulcsának azután, hogy megnyerte a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

A 24 éves világbajnoki címvédő kiemelte: a szombati időmérőn szerzett 10. helye után senki nem várta tőle a győzelmet, de az első, számára igen hektikus kört követően is nyugodtak tudtak maradni, be tudott mutatni néhány előzést, emellett pedig mindig a lehető legjobbkor mentek ki kerékcserére.

"Jó időben a jó gumikat raktuk fel az autóra, ezen a futamon pedig ez volt a legfontosabb. Charles Leclerc a Ferrarival láthatóan szenvedett a kemény keverékeken, én pedig ezt ki tudtam használni és meg tudtam előzni" - értékelt a világbajnoki pontversenyben így már 80 ponttal vezető pilóta.

Elmondta, az elején a lágy gumi remekül működött a kocsiján, aztán pedig a közepes keverékekkel is jól tudott menni, és amikor a második kiállások után látta, hogy a Ferrarik lemaradtak a gyengébb tapadás miatt, érezte, hogy összejöhet az újabb futamgyőzelem.

"Sok mindenben előre tudtunk lépni a szezon során, de a szünet után is lesz min dolgoznunk. Nem gondolkozok azon, hogy összejöhet-e az egy szezonon belüli legtöbb győzelem, arra koncentrálunk, hogy a pontversenyben az élen maradjunk" - utalt az idén már nyolc sikernél tartó Verstappen Michael Schumacher 2004 óta fennálló 13 sikeres csúcsára, amelyet Sebastian Vettel 2013-ban beállított.

"Annak külön örülök, hogy a Mercedes ennyire versenyképes, mert így sok pontot tudnak elvenni a Ferraritól" - zárta mosolyogva az interjút Verstappen.

Hamilton: az elején féltem, de a végére kifizetődött a taktika

A második helyezett Lewis Hamilton (Mercedes) pályafutása során 11. alkalommal állhatott dobogóra a Hungaroringen. Ennek kapcsán azt hangsúlyozta, a csapat szempontjából nagyon jó hír, hogy két egymást követő versenyen mindketten az első háromban zártak.

"A legfontosabb az volt, hogy a második szett gumimmal a többieknél hosszabb ideig kint tudtam maradni, így a lágyakkal a végén sokkal jobb maradt a tapadásom. Az elején féltem, hogy rosszul választottunk a közepes keverékkel, de végül kifizetődőnek bizonyult a taktikánk" - mondta elégedetten Hamilton, majd jelezte, büszke csapatára, mert egymás után másodszor tudták mindketten legyőzni a nagyon jó sebességgel rendelkező Ferrarikat.

Russell: a tervezettnél előtt kellett gumit cserélni

A szezonbeli ötödik dobogós helyezését megszerző George Russell az első, lágy gumis szakaszával volt elégedett, utána azonban a tervezettnél előbb ki kellett jönnie annak érdekében, hogy tartsa a lépést a Ferrarikkal és Verstappennel - végül azonban csak előbbieket sikerült maga mögött tartania.

"Az utolsó szakasz nagyon nehéz volt, 25 kört kellett mennem azzal a szett gumival, ráadásul folyamatosan csökkent a hőmérséklet és ezáltal a tapadás is, de szerencsére kibírták a verseny végéig" - összegzett a Mercedes brit versenyzője.

Leclerc: nem értettem a kemény gumis döntést

A vb-pontversenyben második helyen álló, ezúttal hatodikként célba érő Charles Leclerc (Ferrari) csalódottan értékelte a futamot.

"A tempónk megvolt, azt azonban egyelőre nem tudom, a csapat miért döntött úgy, hogy felrakja a kemény keveréket az autóra a második szakaszra. Nem működött a taktikánk, át kell beszélnünk a történteket" - mondta a monacói versenyző, aki bízik abban, hogy a nyári szünet után visszatalálnak a győztes útra.

A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×