Hogyan értékeli beugró szövetségi kapitányként a Világligán látott teljesítményt?

A játék képe folyamatosan javuló tendenciát mutatott. Ez jellemző, hiszen a játékosok klubjaikban nem feltétlenül ugyanazon a poszton játszanak, és az összeszokás nagyon fontos ebben a sportban, mindenképpen kell hozzá idő. Ez folyamatosan javult, és az eredményeken is lehetett látni. Az első meccsen még hullámzó volt a teljesítmény, és szerencsétlen ütemben lett vége a mérkőzésnek, hiszen hol mi vezettük, hol az ellenfél, és pont egy olyan periódusban ért véget, amikor a spanyolok vezettek. A második mérkőzésen, Görögország ellen pedig fordított volt a helyzet, ott jobbára mi vezettünk, de a vége felé átvették a vezetést, szerencsére tudtunk újítani, a fiúk összekapták magukat, és a helyzetkihasználás volt az, ami miatt végül is meg tudtuk fordítani a mérkőzést. A harmadik meccsen Horvátország ellen is domináltunk, az történt a vízben, amit mi szerettünk volna. Nagyon jó volt a támadás, jó volt a védekezés, nagyon magabiztosan vertük a horvát csapatot.

A torna egyik fontos célja volt, hogy minél inkább összeszokjon a keret. Ebből a szempontból melyek voltak a fő tapasztalatai, a fiatalok mennyire tudták felvenni a ritmust és mennyire tudtak összecsiszolódni a rutinosabb válogatott játékosokkal?

Több fiatal játékost vittünk ki, mindegyik volt már a keretben, tehát nem volt nekik új a szituáció. Talán az volt újdonság, hogy többször együtt voltak benn a vízben, ami azért nagy feladat, hiszen nem volt mellettük rutinos játékos, aki esetleg bármilyen segítséget tudott volna adni. Magukra voltak utalva, de szerintem jól megoldották a feladatot. Nyilván van még hova fejlődni, de mindenkinek, hiszen újra kell építenünk a csapatot minden évben. Van még idejük, lehetőségük fejlődni, és övék a jövő.

Most először helyettesítette Märcz Tamás szövetségi kapitányt, aki a pozitív koronavírustesztje miatt nem utazhatott Podgoricába. Önnek személyesen milyen tapasztalatokkal szolgált ez a háromnapos torna?

Ott vagyok Tamás mellett a kezdetek óta, bármikor előfordulhat, hogy helyettesíteni kell, akár egy piros lap, akár egy betegség miatt. Ami nehéz volt benne, hogy nekem is bele kellett szoknom a sebességbe, hiszen a serdülőbajnokság rájátszásából érkeztem, nekem sem volt sok időm arra, hogy átálljak. Már tudtuk, amikor elindultunk, hogy Tamás nem tud jönni, úgyhogy két-három napom volt arra, hogy ebbe beleszokjak. Nekem is kellett az idő, az első és az utolsó mérkőzést között éreztem már én is, hogy egyre magabiztosabb vagyok, és jobban átlátom a dolgokat. Mélyvízbe kerültem, és ha legközelebb be kell ugranom, akkor mégiscsak könnyebb lesz már így a dolgom.

A május 6-8 közötti hosszú hétvége már ismét az utánpótlásedzői feladatairól szól az UVSE-vel, hiszen kulcsfontosságú mérkőzések várnak a csapatra a szezon hajrájában.

Először az OSC csapatával fogunk megmérkőzni, klasszikus Final 8-nek nevezett rájátszás van, mint a felnőtteknél a BL-ben. Az első meccs létfontosságú, eldől, hogy ki kerül a legjobb négybe. A mi csapatunk elég sok helyről érkezett az előző évhez képest, jöttek új játékosok más csapatokból is. Ráadásul nálunk két serdülő korosztályú csapat is van, így végül négy-öt csapatból lett a játékosállomány összerakva, ellentétben sok más klub csapatával. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, mert az alapszakaszban négy csapat végzett azonos pontszámmal, és mi is benne voltunk ebben a négyben. A középszakaszban is az első helyen végeztünk, ami jó teljesítmény. Azért azt tudni kell, hogy ebben a korosztályban még gyerekekről van szó, 15-16 éves játékosokról, akik bizony hullámzó teljesítményt tudnak nyújtani, egyik hétvégén brillíroznak, a másik hétvégén pedig olyan, mintha mindenki most kezdte volna a vízilabdát. Remélem, hogy a Final 8 hétvégéjén nem ezt a második variációt fogom látni, hanem az elsőt, de akkor sincsen baj, ha nem sikerül, hiszen a célunk az, hogy minél jobban fejlődjenek önmagukhoz képest. Van még idejük bőven, a cél az, hogy minél több ügyes gyereket neveljünk és minél több játékost adhassunk az OB I-es csapatnak.

A hullámzó teljesítmények mellett még milyen tényezők jelentik a legnagyobb különbséget mondjuk egy világbajnoki éremért küzdő felnőtt válogatott és egy serdülő fiúcsapat között?

Minden téren más a kettő. A játék dinamizmusa, gyorsasága, a gondolkodás gyorsasága. A gyerekeknek még az alapokat tanítja az ember, mert azok is már kihívást jelentenek sokszor. A külső tényezők, a stressz, az ellenfél, a játékvezetők, a szülők a lelátón. A gyerekek egész más lelkivilággal játszanak még. Míg egy felnőtt csapatnál egy hazai rendezésű világesemény borzasztóan inspirálja a játékosokat, és és nem zavarják őket a külső tényezők, sőt nagyon szeretnek hazai közönség előtt játszani.

Mikor látszik egy fiatal játékoson, hogy felnőttként is sportoló lesz, tehát marad a vízilabda közegében?

Az extrém tehetséges játékosról már 17 évesen lehet látni, hogy akár a fizikai adottságai, akár a játékintelligenciája és az elkötelezettsége, az alázatossága adott-e, de vannak későn érő játékosok, van, aki kicsit később nő meg, később erősödik bele. Nem lehet senkiről lemondani, de az előbb említett tényezők azért mindenképpen mutatják, ki az, akinél nagyobb esély van.

Honnan látja egy edző, hogy egy egy fiatal a fejlődésének melyik fázisában tart, és mekkora tartalék, mekkora potenciál van még benne, amelyet eddig nem tudott kihozni?

Az alkati tényező nagyon fontos a vízilabdában, bár ismerünk kisebb termetű klasszis játékosokat, de azért az nagyon lényeges. Ha az ember huzamosabb ideig dolgozik gyerekekkel, akkor a tehetséget hamar lehet látni, nem feltétlen kell az, hogy több éven keresztül lássunk egy gyereket. A hozzáállását, a szorgalmát mindenképpen lehet látni, hogy minden utánpótlásmeccsen ott van vagy nézi a felnőtt játékosokat, próbál tanulni azoktól, vagy az uszoda mellett még sok minden mást előnyben részesít. Ez óriási különbség, ez általában a játékban is megnyilvánul. Ritka az, hogy egy játékos borzasztó tehetséges és közben még nem szeret edzésre járni, és az edzésen nem adja a maximumot.

Mennyiben más a magyar utánpótlásképzés, mint mondjuk a legnagyobb versenytársaké, miben van a magyar a szerb, a horvát vagy akár az olasz és a spanyol előtt?

Ez évente változik, ha az emberi figyeli az utánpótlás-világeseményeket, akkor lehet látni, hogy egyik évben mondjuk Montenegró elöl van, a másik évben egy másik korosztály lejjebb helyezkedik el. Ez nálunk is így van, vannak olyan korosztályok, ahol szerencsésebb esetben több fiatal választja ezt a sportágat, és akkor az egy tehetségesebb korosztály, és vannak olyan korosztályok, amikor amikor ez nem adatik meg. Ezáltal változnak az erőviszonyok. Ezt a hullámzást minden országban, minden korosztályban lehet látni. A képzésben a délszláv országokban, Magyarországon a versenysportra készítik az edzők és a klubok a játékosokat, Nyugat-Európában ez inkább később alakul ki, tovább tart az az élménysport, amikor még nincs 12 vagy 14 évesen tehetséggondozó tábor, hanem később kezdik kiválasztani a tehetségeket. De ugyanazt a képzést adják mindenhol: az úszás, a lábtempó, a labdatechnika a vízilabdában nagyon fontos, és ez egész összességében adja meg majd később, hogy a játékban ez hogy nyilvánul meg.

Van még magyar iskola, vagy most már annyira közel vannak a különféle nemzetek utánpótlás-képzési stratégiái, hogy ilyet már nehezen lehet megkülönböztetni?

Régebben azt lehetett mondani, hogy a vízilabda egy olyan sport, amelyet a magyarok játszanak, nagyon sok országban pedig inkább sémákat használnak. Manapság ez már kiegyenlítődött, a modern technika világában lehet figyelni a külföldi bajnokságot, a külföldi játékot, ők is néznek minket, mi is nézzük őket, mindenki a tökéletességre törekszik. Bármelyik részét nézzük a sportnak, akár az állóképességet, akár a technikai képességet, mindenki a maximumot próbálja kihozni gyerekekből. Az alapokat mindenki megadja, mindenki már a maximális szintre törekszik, lehet is látni, hogy olyan országok is a legjobb nyolcba, négybe érkezhetnek egy világversenyen, ahol tíz-húsz évvel ezelőtt esetleg még nem volt komoly vízilabda. Az erőviszonyok egyre jobban kiegyenlítődnek. Bármelyik világversenyen bárki befutó lehet az első három helyezésre, és a napi formán múlik, hogy ez kinek sikerül. Persze az erőviszonyok valamilyen szinten nyilván dominálnak, de egy-egy mérkőzésen bármi megtörténhet.