Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.73
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Labdát kapnak az óvodások

Elindult a több mint négyezer óvodát érintő, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását elősegítő Ovis Labdaprogram, a kezdeményezés keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Szabó Tünde a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvodában megtartott átadási ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a kormány 2018 decemberében döntött a program elindításáról, minden érintett intézményben labdacsomagokat kapnak a gyerekek, elősegítve ezzel a sportos életmód népszerűsítését a kicsik körében is.

A többek közt képességfejlesztő eszközöket, labdákat, megkülönböztető mezeket és összehajtható kapukat tartalmazó sportszerekről Szabó Tünde elmondta, ezek hozzájárulnak a gyerekek általános mozgáskoordinációs képességfejlesztéséhez, és megtartják bennük azt a mozgáskészséget, amelyet ebben a korban magukban hordoznak.

Hozzátette,

a labdacsomagok nem sportágspecifikusak, és azt segítik elő, hogy a mozgásgazdag életmód a gyerekek életének részévé váljon.

Az államtitkár - megköszönve az óvodapedagógusok áldozatos munkáját - beszédében kiemelte, a nevelők kezében van az egészséges társadalom és jövő kulcsa, hiszen "amilyenek a gyerekek, olyan lesz később a társadalmunk is."

A kormány feladata, hogy az ehhez szükséges eszközöket biztosítsa, ez a program pedig az első lépés ahhoz, hogy közelebb hozzuk a családokhoz és a gyerekekhez a mozgás szeretetét - fogalmazott az államtitkár.

Vincze István, a Tatabánya korábbi klasszis labdarúgója köszöntőjében emlékeztetett, ebben a korban a legfontosabb a mozgás megszerettetése a gyerekekkel, ebben segítenek a most átadott eszközök.

A programra költségvetési forrásból mintegy egymilliárd forintot biztosított a kormány.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×