Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Darrin Klimek/Getty Images

Itt az ítélet a katonai ügyész ügyében, aki álmában végzett feleségével

Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy férfit, aki 2022 őszén lakásukban megfojtotta feleségét.

A jelenleg 48 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A 2018 januárjáig katonai ügyészként dolgozó férfi 2019-ben házasodott össze feleségével, akivel 2012 óta élt együtt. Kapcsolatuk a gyermekük születése előtt kezdett megromlani, veszekedéseik pedig 2022-ben állandósultak. Az asszony válási szándékát is bejelentette, de később kapcsolatuk valamelyest helyreállt.

A nő szerette volna, ha a férfi – a koronavírus fertőzését követően erősödő – pszichés problémái miatt orvosi kezelésnek veti alá magát. Az üldöztetéses téveszmékkel küzdő vádlott bár kért segítséget, pszichiátriai osztályon is kezelték, de gyógyszereit nem vagy csak rendszertelenül szedte. A tanúvallomások szerint előfordult, hogy a nő arra ébredt, hogy férje mellette áll és nézi őt.

2022 novemberében a vádlott a feleségével és közös gyermekükkel Szegeden, a férfi a Rókus városrészben található társasházi lakásában tartózkodott, amikor a kora éjszakai órákban vitatkozni kezdtek kapcsolatukról. A szóváltást követően az asszony a hálószobába ment, majd elaludt.

A férfi éjjel bement a hálószobába, alvó feleségére nehezedett, jobb kézzel megragadta a nyakát és addig szorította, amíg meg nem halt.

Közös, másfél éves gyermekük közben a lakásban tartózkodott és – ahogy Gaudi Tibor bíró fogalmazott, jó esetben – nem volt szemtanúja a történteknek.

November 16-án este a vádlott – édesapja kíséretében – bement a lakástól 600 méterre található Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol bejelentette, hogy megölte feleségét. A vádlott első rendőrségi meghallgatása során azonban nem hangzottak el a szükséges figyelmeztetések, így az arról készült jelentések nem vehetők bizonyítékként figyelembe. A lakásba kimenő rendőrök megtalálták a holttestet.

A szakértői vélemény szerint a férfi tette elkövetésekor súlyos és mélyreható személyiségzavarban, az elmeműködés olyan kóros állapotban szenvedett, amely enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy cselekménye következményét felismerje, illetőleg e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

A vádlott az utolsó szó jogán, úgy fogalmazott nagyon sajnálja a történteket, egész életében gyászolni fogja egykori feleségét.

Gaudi Tibor bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott azután, hogy jelentkezett a rendőrségen nyolc hónapon át hallgatásba burkolózott. Csak ezt követően kezdett arra hivatkozni, hogy a házastársa viselkedése miatt benne felgyülemlő feszültség robbant ki belőle a bűncselekmény éjszakáján. Az eljárás során azonban számos bizonyíték erősen kérdésessé tette a vádlott szavahihetőségét. Az áldozaton és a vádlotton sem találtak védekezésre utaló sérüléseket.

A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését, hogy erős felindulásban követte el az emberölést.

Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×