Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt társelnöke és kancellárjelöltje sajtótájékoztatót tart Berlinben 2025. február 24-én, az előrehozott parlamenti választásokat követő napon. Az előzetes eredmények szerint az AfD a második helyen végzett a konzervatív Kereszténydemokrata Unió és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártszövetség mögött.
Nyitókép: MTI/EPA/Christopher Neundorf

Keményen megtámadta az új német kancellárt Alice Weidel

A baloldal kancellárjának nevezte első kormánynyilatkozata után Friedrich Merzet a legerősebb ellenzéki párt, az AfD társelnöke.

Megválasztása után először tett a Bundestag képviselői előtt kormánynyilatkozatot az új kancellár. Friedrich Merz az ötvenperces felszólalásában azt mondta, Németország új kormánya a biztonság, a kohézió és a jólét előmozdítására fog törekedni, egyúttal hangsúlyozta: Berlin minden szükséges pénzügyi eszközt felhasznál annak érdekében, hogy Európa legerősebb hagyományos hadseregét felépítse. Azt is közölte, hogy az ország rendkívüli kihívások előtt áll.

A parlamenti pártok közül a Bundestag ügyrendjének megfelelően elsőként a a második legerősebb párt képviselője fejthette ki véleményét a kormánynyilatkozatról. Alice Weidel nem is annyira az expozé tartalmát, mint inkább Merz személyét, illetve megválasztásának előzményeit bírálta. Az AfD társelnöke eleve „bukott kancellárként” jellemezte Friedrich Merzet, utalva arra, hogy Németország háború utáni történetében ő volt az első, aki csak a második körben kapta meg a szükséges többséget.

Weidel szerint önmagában már ez a gyengeségre és a stabilitás hiányára utal.

Alice Weidel a baloldal kancellárjaként jellemezte Merzet, hangoztatva, hogy az SPD és a Zöldek Pártjának támogatásával szerezte meg a szükséges többséget. Élesen bírálta a kancellárt amiatt, hogy a nyilatkozatban teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az AfD követelését az atomenergia újbóli felhasználására és nem utolsó sorban az orosz földgázszállítások felújítására.

Az AfD vezetője bírálta a kancellár, illetve az általa vezetett kormány migrációs politikáját. Weidel szerint az illegális migránsok tervezett, az országhatárokon történő kitoloncolása csak az első lépés, és az országban tartózkodó, az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekményt elkövető illegális menekültekkel szembeni határozott fellépést sürgette.

A szociáldemokrata SPD frakcióvezetője, Matthias Miersch a kitoloncolásokat az európai joggal összhangban álló lépésnek nevezte. Utalt a szomszédos országokkal való egyeztetés szükségességére, amit expozéjában Merz is hangsúlyozott. Az újdonsült frakcióvezető koalíciós partnerként pártja nevében konstruktív együttműködést ígért a kancellárnak, támogatásáról biztosítva az expozéban elhangzott, a munkavállalók 15 eurós minimálbérére vonatkozó ígéretét.

Az ellenzéki Zöldek Pártjának frakcióvezetője, Katharine Dröge kiemelte, hogy a kancellár nehéz időkben vette át az ország irányítását, és ezzel összefüggésben mindenekelőtt az ukrajnai háborúra utalt.

Az ugyancsak ellenzéki Baloldal Pártjának (Die Linke) frakcióvezetője, Sören Pellmann szociális érzéketlenséggel vádolta Merzet és az általa vezetett kormányt. A frakcióvezető szerint a kancellár nem említette az országban kialakult szociális válságot. „Olyan kormányra van szükség, amelyik valóban törődik az emberek tényleges problémáival” – hangoztatta a baloldali politikus.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×