Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Nem lő többet a volt KGB-s férje

Bejelentette visszavonulását a norvég Ole Einar Björndalen norvég sílövő, a téli olimpiák történetének legeredményesebb férfi sportolója.

A 44 éves, a Sílövészet királyának becézett sportember, az 1998-as naganói és a 2014-es szocsi játékok között nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

A sportág kiemelkedő alakja 1994-ben vett részt először olimpián, első érmeit Japánban szerezte. Világbajnokságokon húsz győzelemnek volt részese, vk-viadalokon 94 alkalommal bizonyult a legjobbnak egyéni számban, ami szintén rekord. 2014-ben, a szocsi olimpia alatt kilenc jelölt közül másodmagával a jégkorongozó Hayley Wickenheiserrel, nyolc évre beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, de 2016-ban lemondott tisztségéről, hogy folytassa versenyzői pályafutását. Thomas Bach, a NOB elnöke akkor azt mondta a döntésről: „Korrekt lépés volt, mivel úgy érzi, nem tudna a sportolói bizottságban annyit dolgozni, amennyit szeretne.”

Noha Ole Einar Björndalen évek óta Ausztriában él, Oslóban jelentette be a búcsúját. Egészségügyi okokkal magyarázta, hogy befejezi a versenyzést: „Tavaly nyáron szívritmuszavarok léptek fel nálam, amelyek nem veszélyesek, de mégis úgy érzem, ideje abbahagyni” - mondta, majd hozzátette, a lassan mögötte hagyott idényben hasonló egészségi problémák miatt nem tudta a legjobbját nyújtani, ezért nem jutott ki a februári olimpiára.

Björndalen a phjongcshangi téli játékokig a legeredményesebb téli olimpikon volt, ám februárban megelőzte őt honfitársa, Marit Björgen sífutónő, aki 2002 óta 8 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet gyűjtött.

Björndalen - sorozatban hat olimpia után – Dél-Koreában „csak” a fehéroroszok egyik edzőjeként vett részt, segítette második feleségét, Darja Domracsevát, aki négy olimpiai aranyérmével a legeredményesebb sílövőnek számít a nők között. Domracseva, aki elsősorban közös gyermekük, Xenia születése miatti hosszú kihagyása után tért vissza az idény előtt, Phjongcshangban egy arany- és egy ezüstérmet gyűjtött. Sikerei kapcsán a londoni Guardian nem felejtette el megjegyezni, hogy 2014 júniusáig a KGB alkalmazásában állt. (Dmitrij Pabjarzsin, a KGB szóvivője ezt elismerte, de hozzátette, immár „Darja nem a szervezet alkalmazottja”.)

Utóbb kiderült, hogy lett volna lehetőség arra, hogy a norvégok által mellőzött Björndalen fehérorosz színekben versenyezzen is az olimpián, de ezt nem akarta.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×