eur:
411.03
usd:
394.41
bux:
0
2024. december 26. csütörtök István

Nehéz időszakon van túl Berki Krisztián

Berki Krisztián pályafutása csúcsára ért a londoni olimpián. A tornász az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a rivaldafényt, majd miként fordult akkorát az élete, hogy visszavonulás gondolatával is eljátszadozott. Rióban nem volt ott, de Tokióban ismét bizonyítana.

Mennyire változott meg az élete, miután olimpiai bajnok lett Londonban?

Sok mindenben, szerencsére pozitív irányban, mert egyrészt nagyobb megbecsülést kaptam. A sportoló életét minden szempontból megváltoztathatja az olimpia, nemcsak erkölcsileg és anyagilag. Úgy gondolom, hogy Magyarországon ezt tartják a legnagyobb versenynek. Hiába van az embernek Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérme, egy olimpiai bajnokot teljesen másképp kezelnek. Szerencsére kevesebb olimpiai bajnok van, mert ha sokan lennénk, úgy értéktelenné válhatna ez az aranyérem.

Hogyan tudta kezelni a rajongók szeretetét?

Nyilván többet vagyunk újságban, vagy kamerák előtt, ezáltal ismertebbek vagyunk, mint az átlagember, de a szurkolók és a rajongók nélkül a sikerek nem jöhetnének létre. Meg kell őket tisztelni annyival, hogyha odajönnek hozzánk egy fotóra, egy autogramra, esetleg néhány kedves szóra, akkor igenis foglalkoznunk kell velük. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Mi a sport világában élünk, és más irányba indult el az életünk.

Volt-e olyan érzése, akár egy pillanatra is, amikor megszédült a sikertől?

Biztos, hogy volt ilyen, de a körülöttem lévő emberek, akik szeretnek és becsülnek, időben észhez térítettek. Az olimpiai cím teljesen más szintre emel egy sportolót. Bevallom őszintén, ezt sokkal nehezebb kezelni, mint a sikertelenséget. A siker sokkal könnyebben száll a fejünkbe, a sikertelenségből viszont nehezebb felállni. Kell a család, kellenek azok az emberek, akik nap, mint nap körülvesznek. Nagyon fontos, hogy az ember sose felejtse el, honnan jött, mert csak úgy tud értékelni minden egyes pillanatot.

Ki az Ön kontrollja?

Most már a feleségem, de a kislányom is kontrollál, s amíg nem voltam házas, az edzőm, Kovács István volt az. Az ő személye nagyon sok mindent befolyásol. Fontos, hogy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat. Az edzőm a mai napig tud hatni rám, hiszen az ő szava számomra mindig szent. A legnehezebb pillanatokban, például egy rontott verseny után is ott állt mellettem, amikor talpra kellett állnom. Emelt fővel viseltünk el mindent. Ha látná rajtam, hogy rossz irányba megyek, elsőként jelezné nekem.

Mennyit változtatott a sportolói mentalitásán, hozzáállásán az, amikor családos ember lett?

Az ember élete egy kicsit átalakul ilyenkor. Mindkét részről vannak elvárások, ezért több hónapra volt szükség, hogy apa és sportember is legyek egyszerre, de ezt meg lehet oldani.

Volt olyan időszaka, amikor gondja volt a motivációval?

A londoni olimpia után elég nehéz volt. Szeretem a tornát, de kellett egy új motiváció, amely okot ad arra, hogy újabb és újabb eredményeket érjek el. 2014 januárjában született meg a kislányom, s miután belelendültem az apaságba, majd a tornába is, úgy ismét jöttek a jó eredmények. Jelenleg a kislányom jelenti a legnagyobb motivációm.

2014-ben sokat szenvedett a sérülései miatt. Mi történt pontosan?

Olyan sérülést szenvedett a vállam, amelyet már nem tudtunk helyrehozni, így a 2014-es kínai világbajnokságra már sérült vállal mentem ki. A felkészülés jól sikerült. Az edzőmnek, valamint a stábomnak köszönhetően volt bennem annyi erő, hogy a vállam kibírja ezt a vb-t, de a hazatérésünk után kiderült, hogy a bal kulcscsontom végéből elkopott két centi. Ki kellett találni valamit. Először nem szerettem volna kés alá feküdni, így humánusabb kezelést próbáltunk: injekciós kezeléseket kaptam, de ezek csak két-három hónapra szüntették meg a problémát, majd a fájdalom olyannyira visszatért, hogy a kezemet már alig bírtam fölemelni.

Mi járt ekkor az eszében?

A pályafutásom során mindig bennem volt, hogy amíg a szervezetem bírja, és nincs olyan sérülésem, amely kihatna a civil életemre, addig mindenképp szeretnék tornázni. Ez a sérülés elgondolkodtatott, hogy van-e még értelme küzdenem. Kétségbe voltam esve, hogy vajon mit csinálok, mihez kezdek, ha a vállam nem javul meg... Voltak különböző opciók, de nem szerettem volna abbahagyni, ahogy ma sem. Nem titkolt vágyam kitartani a tokiói olimpiáig, úgyhogy a műtét mellett tettük le a voksunkat. 2015 márciusában megműtöttek, aztán elkezdődött a rehabilitációm.

2015 őszén a glasgow-i világbajnokságon azonban nem sikerült kvalifikálnia magát a riói olimpiára. Mint utólag nyilatkozta: előtte sem érezte magát 100 százalékos formában, mégis belevágott.

Ez így volt, hiszen a műtét utáni rehabilitáció jól sikerült. Elkezdtem az edzéseket, már majdnem formába is lendültem, de sajnos az első versenyre egy idegi becsípődés érte a baloldalamat. A bal kezemet nem tudtam úgy használni, ahogy kellett volna, és bizonyos pozíciókban teljesen lehetetlenné vált az erőkifejtésem.

Ennek ellenére sem hagyta abba.

Igen, ezzel a sérüléssel folytattam tovább a felkészülést és a versenyeket. Az edzésmunkát nem tudtam megfelelően elvégezni, ezért nem sikerült kijutnom az olimpiára. Az esélyt viszont meg kellett adnom magamnak. Szerettem volna újabb győzelmet elérni Rióban - persze nem volt könnyű, de muszáj volt elengednem.

Edzője, Kovács István sem tartotta vissza az indulástól?

Nem. Mi mindent közösen beszélünk meg. Meg kellett adnunk a lehetőséget magunknak, hogy kvótát szerezhessünk. Ő is csak utólag vallotta be, hogy szörnyen élte meg ezt a felkészülést. Látta rajtam, hogy hiába szeretnék 100 százalékos edzés munkát végezni, a vállam mégsem engedelmeskedik. Legbelül ez mardosta, de kifelé mindig pozitív maradt. Bíztam magamban, de legbelül én is 50-50 százalékot adtam ennek a világbajnokságnak.

Hasonlóra volt már példa korábban?

Egész pályafutásom során nem volt olyan verseny, amelyen csak 50 százalék esély volt arra, hogy megcsináljam a gyakorlatomat. Az esetek többségében 98 vagy afölötti százalékot adtam legbelül magamnak. A sportban, főleg a tornában benne van a rontás esélye, sérülten pedig fokozottan igaz ez. Az edzőm és az én életemből is kimaradt a riói olimpia, de most újra itt vagyunk, és azon dolgozunk, hogy Tokióban ott lehessünk.

Követte a riói játékokat?

Szerencsére igen. Nagyon sok sporteseményt néztem a televízióban, és sok barátomnak szurkoltam, a paralimpián is. Remek volt látni a kiváló versenyzőket. Különösen boldog vagyok, hogy az újpesti klubtársaim is szépen szerepeltek. Büszke voltam mindenkire, és ismét az egész országnak adtunk két-három olyan hetet, amikor mindenki jól érezte magát és egy emberként szurkolhatott.

Nemrégiben neveztek el Önről egy elemet a sportágán belül. A közlemény után a következőket írta: „ Sok mindent elérhet egy sportoló, de az, hogy egy elemet elneveznek róla, talán a legnagyobb dicsőség pályafutásában." Többet ér akár egy olimpiai aranynál is?

Nem ér többet, de majdnem ugyanaz az a szint. Ahogy egy olimpiai aranyat sem lehet, úgy ezt sem lehet megmagyarázni, hogy milyen érzés. Lólengésben elneveztek rólam egy elemet, ez megfoghatatlan. Remélem, hogy az új generációs tornászok is csinálják, és visszahallhatom majd a közvetítésekben, hogy Berki-elem. Olimpiai bajnokként eddig is a halhatatlanok közé tartoztam, de ezzel olyan dolgot tettem le a saját sportágamon belül, amit nagyon kevesen tudnak. Ez örök időkre szól.

Miért ennyire nehéz ez az elem?

Nagyon sok idő kellett hozzá. Legalább másfél évig gyakoroltam, mire be tudtam tenni a gyakorlatomba, hogy versenyen bemutathassam. A sportdiplomácia hiányosságának tudható be, hogy kilenc évet kellett várni arra, hogy az én nevemet viselje. Rengeteg olyan külföldi versenyzőt ismerek, aki egy adott versenyen bemutatja a gyakorlatot, majd a verseny végére már a nevét viseli az elem a következő évi kódban.

Hol mutatta be először ezt az elemet?

2008-ban a lausanne-i Európa-bajnokságon, ahol aranyérmes lettem. Már akkor is sokaknak tetszett, de nem úgy jött ki a lépés, hogy rögtön a nevemet viselje. Az E egy tizeddel több, mint amelyet kilenc éve csináltam, hisz akkor csak D értékű volt. Nagyon sok versenyemen segíthetett volna ez az egy tized.

Jelenleg milyen formában van?

Egyre jobban érzem magam. A tavalyi világbajnokság után hosszabb pihenő következett, így január közepén kezdtük el az edzéseket. Az év elejére nem szerveztünk versenyeket, mert az őszi szezonban akartunk visszatérni. A vállam egyelőre nagyon jól bírja a terheléseket, a versenyek is jól sikerültek.

Mikor lesz a következő megmérettetése?

November közepén utazom Cottbusba, a világkupa következő fordulójára. Nagyon bizakodó vagyok. Gyerekkorom óta azért sportolok, hogy versenyezhessek és megmutathassam, ami bennem van. A jövő évi Európa-bajnokságot már nagyon várom, erre kell leginkább koncentrálnom.

Hogyan építik fel a felkészülési programját az Európa-bajnokságra?

Független attól, hogy milyen versenyre készülünk, van egy bevált, járt utunk. Mindig van másfél hónapnyi alapozó időszak, amikor az erősítésé a főszerep, ezután kezdek el lovazni. Egy-egy versenyt majdnem négyhónapos felkészülés előz meg, mire versenyformába kerülök. Ez nem rövid időszak, de ha tisztességgel megcsinálom a felkészülési időszakot, azután a versenyeket könnyebben veszem.

A tokiói olimpia idején 35 éves lesz. Az előzőekből viszont kiderült: nem adta fel, hogy kétszeres olimpiai bajnok legyen.

Egyáltalán nem! Az olimpiai bajnok számára az a legnagyobb motiváció, hogy még egyszer átélhesse, ahogy Szilágyi Áron barátomnak sikerült a Rióban. Látva a mezőnyt, érzem magamban az erőt, hogy még ott van a helyem. A következő négyéves ciklus nem lesz könnyű, de ha a szervezetem és a vállam engedi, akkor ott leszek Tokióban.

A várost is szereti?

Ez az egyik kedvenc városom: ott kvalifikáltam magam a londoni olimpiára, ott volt a világbajnokságom az előtte való évben, úgyhogy van kötődésem Japánhoz és Tokióhoz. Nagyon szeretnék visszamenni.

Címlapról ajánljuk
Cserhalmi György: „Nem vagyok hajlandó rosszul lenni!”

Cserhalmi György: „Nem vagyok hajlandó rosszul lenni!”

A magyar színház- és filmművészet megkerülhetetlen alakja, és bár mostanában csak ritkán tűnik fel a vásznon, de mégis jelen van. Azt mondja, akik kíváncsiak rá, megtalálják, de tanítani nem akar, csak beszélgetni. Cserhalmi György szerint egy időtálló alkotás és a szakmai párbeszéd legfőbb építőköve egyaránt a kölcsönös bizalom. Úgy véli, a színművészeknek a színház az anyukájuk, a film pedig a mostoha papájuk, aki „hol kedves, hol nem”.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 26. 15:37
×
×
×
×